Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Külföld

Ukrajnai háború - Fehér Ház: az év végén elfogy az ukrajnai katonai támogatás kerete

10perc/MTI
2023. 12. 18.
Ukrajnai háború - Fehér Ház: az év végén elfogy az ukrajnai katonai támogatás kerete

Az amerikai kormányzat ebben az évben még egy katonai támogatási csomagot tud összeállítani Ukrajnának a rendelkezésre álló keretből, azt követően elfogy a pénz - jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.

John Kirby hétfői online sajtóértekezletén elmondta, hogy a források megszűnése érinti az amerikai katonai készletek visszatöltését is, ugyanis az ukrajnai támogatások túlnyomó részét a hadsereg raktáraiban rendelkezésre álló eszközökből hívják le és juttatják el Ukrajnába.

Azt is megállapította, hogy az Ukrajna számára elküldött katonai eszközök pótlása az amerikai védelmi ipar számára munkahelyeket teremt, és segít a gyártósorok bővítésében.

A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora szerint Oroszország szárazföldi offenzívára készül Ukrajna keleti részén, amit egyelőre, részben az Ukrajna rendelkezésére bocsátott katonai eszközök miatt sikerült megakadályozni.

Arra kérdésre, hogy az amerikai kormánynak van-e "B terve", ha a kongresszus nem fogadja el a további ukrán támogatásról szóló újabb keretet, John Kirby úgy reagált, "szükség van a kiegészítő forrásokra". Megjegyezte, hogy a védelmi minisztérium számvevője, Mike McCord hétfőn levélben hívta fel a törvényhozás figyelmét arra, hogy a Pentagon minden rendelkezésre álló forrást elkülönített, ezért sürgős cselekvésre van szükség.

A Fehér Ház aktívan részt vesz az egyeztetésekben a kongresszusi vezetőkkel annak érdekében, hogy megoldást találjanak, és Joe Biden elnök készen áll a kompromisszumra.

A kongresszus republikánus tagjainak egy része, köztük az alsóház, a képviselőház elnöke határozott lépéseket vár az adminisztrációtól az Egyesült Államok migrációs válságának kezelése érdekében, így a bevándorlási politika gyökeres átalakítását. Ezt szabják az Ukrajna további támogatásról is szóló elnöki kérés elfogadásának feltételéül.

Joe Biden elnök ősszel mintegy 110 milliárd dollár költségvetési kiegészítés elfogadását kérte a kongresszustól, amiből 61 milliárdot szánnak Ukrajnának, de jutna belőle Izraelnek és bizonyos határintézkedésekre is.

A hétfői tájékoztatón John Kirby az adminisztráció jelentős partnerének nevezte a belföldi védelmi ipar szereplőit, valamint azzal érvelt, hogy a gyártósorok nyitva tartása az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdeke is.

Az ukrán kormány képviselői a közelmúltban Washingtonban tárgyaltak az ukrán és amerikai védelmi szektor közötti együttműködés elmélyítéséről, ami már a háború utáni időszakra vonatkozó terveket tartalmaz.

Főkép forrása:
Illusztráció

További cikkek