Songul Yucesoy gondosan elmosogatja az edényeit, beszappanozza a tányérokat és az evőeszközöket, majd leöblíti a mosószert róluk és kirakja őket száradni. Az ember észre sem venné ezt a természetes jelenetet, ám Törökország déli részén, a földrengés sújtotta területen mindez a szabadban játszódik le. Songul romos házának árnyékában, melynek falai szinte a csodával határos módon állnak még itt-ott, az ablakkereteket alig tartja valami, míg a tető nagy része a kertben pihen.
Több mint 51 ezer ember veszítette el az életét az egy hónappal ezelőtti földmozgásoknak köszönhetően Törökországban és Szíriában, míg legalább másfél millióan váltak hajléktalanná. A túlélők számára alig maradt valami a puszta életükön kívül. Rettegnek, és nem tudják, lesz-e a közeljövőben olyan fedél a fejük felett, ami az utcán élő családoknak egy kis biztonságot ad.
Az Afad török katasztrófavédelmi ügynökség közlése szerint mára csaknem kétmillió ember hagyta el a földrengés epicentrumának térségét. Vannak, akik barátoknál vagy családtagjaiknál, rokonaiknál húzzák meg magukat, vagy csak egyszerűen elköltöztek biztonságosabbnak ítélt régiókba. Tehetik, ugyanis a török állam ingyenessé tette a földrengés károsultak számára a vonatokon való utazást.
De a Földközi-tenger partjához közeli Samandag városában élő Songul szerint egyértelmű, hogy ő és családja nem megy innen sehova. "Ez a hely, ez a város nagyon fontos számunkra. Bármi is történik ezután, még ha ledől a ház, akkor is itt maradunk. Ez az otthonunk, minden, amink van, itt van. Nem fogunk elmenni" – hajtogatja a nő a BBC stábjának.
Ami érték megmaradt, azt kihozták a romok közül. Egy csiszolt fából készült kisasztal tetején egy ünnepi szuvenír látható, amit még a törökországi Kusadasi üdülőhelyről hoztak, és a kagylóból készült képen maga a városka látható. Van egy tál gyümölcs, de az egyik nagy narancson már fehér penész látszik. Meg olyan, a normális mindennapi élethez szükséges dolgok, amelyek itt az utcán oda nem illőek az emberek számára.
A család most három sátorban lakik, néhány lépésre a megrongálódott otthonuktól. Ott alszanak és esznek, megosztva egymás között a kis kempingtűzhelyen főtt ételt. Nincs megfelelő vécéjük, bár kihoztak egyet a fürdőszobából, és egy fából készült fészerbe helyezték el, ám ez nem a legsterilebb. Még egy kis zuhanyzót is kialakítottak, ám szó sincs normális életről. Sokan vannak, a sátrak pedig kicsik, szűkek és túlzsúfoltak.
Gyötrelmes hónapot tudhat maga mögött Songul, hiszen összesen tizenhét rokonát vesztette el a földrengésben, míg húga, Tulay hivatalosan eltűntként van nyilvántartva. „Nem tudjuk, hogy még mindig a romok alatt van-e. Nem tudjuk, hogy a holttestét kihozták-e vagy sem. Várunk. Nem kezdhetünk el gyászolni. Borzalmas, hogy azt sem találjuk, aki szinte biztosan odaveszett" – sóhajt fel Songul.
A földrengés sújtotta területeken gombamód nőnek ki a földből a sátrak, ahol az otthonukat vesztett emberek megpróbálnak újra élni. Mindenhol megjelentek a sátrak, a terebélyesedő új táboroktól kezdve a romok közepette elhelyezkedő egyéni sátrakig. De még sátorból sincs elég, így vannak olyan városok, ahol a középületekben húzzák meg magukat a hajléktalanná vált emberek.
Adanában egy röplabdapályára terített takarókon és matracokon aludtak az emberek. Iskenderun kikötővárosában a vasútállomáson parkoló két vonat vagonjaiban húzták meg magukat, az üléseket ágyakká alakították, míg a csomagtartók tele vannak személyes holmikkal. Egy fiatal lány szemében könnyek gyűlnek össze, miközben egy párnát ölel mackó helyett. Ez nem az ő otthona, ez nem az ő élete. Pedig az...
Amikor leszáll az éjszaka, a dolgok még nehezebbek. Samandagban most nincs áram. Songul színes napelemes lámpákkal vette körbe fehér sátrát. Hajléktalanok a saját országukban, nem menekültek, pedig szinte mindenüket elveszítették. Egész éjszaka érzik még az utórengéseket, így nehéz elaludni.
„Szabad emberek vagyunk, hozzászoktunk a szabadsághoz, függetlenséghez, mindenki a saját házában élt. De mindhárom család most egy sátorban él és eszik. Ez valamennyiünknek új, és egyikünk sem tudja, mit hoz a jövő” – teszi hozzá Songul férje, Savas.
És félnek. Mi lesz velük ezután? A választ most senki sem tudja…