Biztonságossá teszik a nyár folyamán Románia leglátványosabb magashegyi útját, a Transzfogarasi (Transfagarasan) utat - közölte kedden a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) Brassó területi igazgatósága.
A beavatkozás a hegyvidéki út legmagasabb részén, a kétezer méternél magasabban fekvő Balea-tó környékén zajlik három veszélyes szakaszon, ahol az elmúlt években állandó volt az omlásveszély.
"Reméljük, hogy ezáltal kellemesebbé tesszük az utazását azoknak, akik a jövőben meglátogatják a Transzfogarasi utat" - fogalmazott a bejegyzésben az állami vállalat.
Három szakaszon nagy ellenállású acélhálóval vonják be a hegyoldalakat, lejtőket, mely kőomlás esetén megakadályozza, hogy megrongálódjon az úttest és az azon közlekedő gépkocsik. A lejtők biztonságossá tétele mellett az út mentén megállóhelyeket is kialakítanak, ahol rövid időre engedélyezik a parkolást.
A hét hónapig tartó kivitelezési munkálatok - mely 17,7 millió lejbe fog kerülni (1,37 milliárd forint) - idején nem kell lezárni a gépkocsiforgalmat a környéken.
A látványos természeti környezete miatt közkedvelt Transzfogarasi út a Fogarasi-havasok központi részén keresztül észak-déli irányban köti össze az erdélyi Szeben és a dél-romániai Arges megyét. Legmagasabb pontja 2042 méteren van, télen lavinaveszély miatt le van zárva a gépkocsiforgalom előtt.
Az 1970-es években építtette az egykori kommunista diktátor, Nicolae Ceausescu katonai szállítási útvonalnak, attól tartva, hogy az 1968-as prágai tavasz után a Szovjetunió Romániát is megszállja.
A mintegy 150 kilométeres úton több mint 800 híd, 28 viadukt és több alagút van, a leghosszabb, 884 méter. A Páring-hegységen áthaladó Transzalpina után ez Románia legmagasabban fekvő magashegyi útja.
A Transzfogarasi út nagyon népszerű a túrázók, motorosok és autósok körében is. Nem véletlen, a világ egyik legjobb autós showjának számító Top Gear régi műsorvezetője Jeremy Clarkson is azt mondta, hogy ez a világ legjobb útja.
Olvasási idő: 2 perc
Biztonságossá teszik Romániában a látványos Transzfogarasi utat
Címkék:
Külföld
2026. június 29.
Véres lövöldözés Németországban: Öt embert öltek meg egy ifjúsági központban
Külföld
2026. június 29.
Új részletek derültek ki a bledi várnál lezuhant magyar gyerek balesetéről
Külföld
2026. június 29.
Putyin szerint új békejavaslatok kerültek napirendre Ukrajnáról
Külföld
2026. június 28.
Már 1430 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek
Külföld
2026. június 28.
Feszült a helyzet: Irán amerikai célpontokat támadott
Külföld
2026. június 27.
London: a hőség után érkező zivatarok miatt akadozik a légi forgalom
Külföld
2026. június 27.
Súlyosbodik a venezuelai földrengés katasztrófája, több mint 600 halottról számolnak be
Külföld
Véres lövöldözés Németországban: Öt embert öltek meg egy ifjúsági központban
Gazdaság
Megjött a vészjelzés a BMW-től, ami a magyar gazdaságot is megrázhatja
Belföld
Berlin lépett a közel-keleti enyhülés hírére: német hadihajók tartanak a Vörös-tenger felé
Külföld
2026. június 26.
Az ukrajnai dróntámadások után rendkívüli állapotot hirdettek a Krímben
Külföld
2026. június 26.
Kisrepülő csapódott Peking legmagasabb felhőkarcolójába
Külföld
2026. június 26.
Trump: a Hormuzi-szoros nyitva marad, az USA „puszta erőből" tárgyal Iránnal
Belföld
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől
Külföld
Politikai csapda Bukarestben? Saját pártja határolódik el a román miniszterelnök-jelölttől
Belföld
Brüsszeli áttörés: Magyar Péter kezdeményezi a hetes cikkes eljárás lezárását, és újraindítja a V4-es együttműködést
Külföld
2026. június 26.
Összeomlott egy tízemeletes hotel, romok alatt rekedtek emberek – nő a venezuelai földrengés áldozatainak száma
Külföld
2026. június 25.
Éles üzenetek érkeztek Minszkből Zelenszkij ultimátuma után
Külföld
2026. június 25.
„Úgy zuhannak az olajárak, mint a szikla, a kutakon mégis lehúzzák a vevőket” – Trump keményen megfenyegette az olajtársaságokat
Külföld
2026. június 25.
Történelmi fordulat a brit királyi családnál: III. Károly király nyilvánosságra hozza az adóbevallását
Külföld
2026. június 25.
Katasztrofális ikerföldrengés rázta meg Venezuelát: Akár a tízezret is elérheti a halálos áldozatok száma
Külföld
2026. június 25.
Flamingós forradalom: Ivanka Trump albániai beruházási terve tömegtüntetéseket váltott ki
Külföld
2026. június 24.
Megérkezett az ebolavírus Európába: Franciaországban azonosították az első fertőzöttet
Külföld
2026. június 24.
Moszkva szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha egy pár házasság nélkül él együtt
Külföld
2026. június 24.
Pokoli hőség Olaszországban: Az aszfalt alatt olvadtak meg a villanyvezetékek Torinóban
Külföld
2026. június 24.
Megtörtént az első gyermekeutanázia Hollandiában - 12 évesnél fiatalabb gyermeket segítettek a halálba
Külföld
2026. június 24.
A Brexit tizedik évfordulóján üzent a volt főtárgyaló: London visszatérhet az EU-ba
Külföld
2026. június 24.
Zelenszkij nem vesz részt az ukrajnai újjáépítési konferencián Gdańskban
Külföld
2026. június 24.
Putyin feltételekhez kötné az Ukrajnával való tárgyalásokat, több korábbi megállapodásra hivatkozik
Külföld
2026. június 23.
Alig száradt meg a tinta, Trump és Teherán máris egymásnak feszül a svájci békemegállapodás miatt
Külföld
2026. június 23.
Sokkoló videó a Transzfogarasi útról: Egyetlen szelfi miatt zuhant a mélybe az üresen felejtett autó
Külföld
2026. június 23.
Pokoli hőhullám tarolja le Európát: Franciaországban már 18-an haltak meg a hőség miatt
Külföld
2026. június 23.
Történelmi mérföldkő az egészségügyben: Öt éve egyetlen fiatal nő sem halt meg méhnyakrákban a briteknél
Külföld
2026. június 22.
Légicsapás érte a Kreml egykori titkos forróvonal-központját Moszkva mellett
Külföld
2026. június 22.
Lemondott Keir Starmer brit miniszterelnök
Külföld
2026. június 22.