Rossz hír azoknak, akik ingatlanuk megvásárlásához változó kamatozású lakáshitelt vettek fel. Ugyanis a jegybanki alapkamat emelkedése miatt a három havi BUBOR-hoz kötött, változó kamatozású lakáshitelek kamata szeptembertől 0,7 százalékponttal emelkedik.
Gazdasági szakemberek szerint a 0,7 százalékpontos kamatemelés egy 10 millió forint összegű, 10 év hátralévő futamidejű kölcsönnél nagyságrendileg 3300 forintos törlesztőrészlet-emelkedést eredményezne. Ugyanakkor a hitelmoratórium miatt sok adós nem érzékeli a kamatemelést, hiszen 2020. március 18-a óta nem kell fizetni egyes adósoknak a hitelük után semmit.
Ezen adósoknak a kamatokat nem engedik el a szüneteltetés alatt, és törlesztőrészletük is megemelkedhet a moratóriumot követően az esetleges kamatemelkedések miatt. Mivel a moratórium kezdete óta 1 százalékponttal emelkedett a 3 havi BUBOR értéke, vagyis az érintett kölcsönök kamata is, így októbertől – a jelen állás szerint szeptember 30-ig tart a moratórium – egy szintén egy 10 millió forint összegű, 10 éves futamidejű kölcsön adósa 4700 forint törlesztőrészlet-emelkedéssel fog szembesülni.
Ugyanakkor annak is utánajártunk a bankmonitor.hu szakértőinek segítségével, hogy mennyi időt kell valakinek dolgoznia, hogy jogosult legyen lakáshitel felvételére. Nos, legelőször is minimum 3 teljes hónap munkaviszonyának kell lennie annak – próbaidő nem számít bele –, aki hitelt szeretne kapni. De van olyan bank, ahol csak akkor elég a 3 hónapos munkaviszony, ha ezt megelőzően az igénylő legalább 1 évet lehúzott az előző munkahelyén, máskülönben fél év a limit.
Határozott idejű munkaszerződés esetében elég lehet a hitel megítéléséhez legalább 1 éves határozott idejű munkaviszony múlt, amennyiben egyszer már történt hosszabbítás, feltéve, hogy minimum 6 hónap van még hátra a szerződés lejártáig. Máshol az is működik, ha valaki még csak 3 hónapot dolgozott így, ám minimum 1 év még van a lejáratig.
Bármily meglepő, több százezer magyar kapja a mai napig készpénzben a jövedelmét, mégpedig legálisan, vagyis itt most nem a zsebbe kerülő adómentes juttatásokra kell gondolni. Ez azért érdekes, mert így nem igazolható bankszámlával a jövedelem, hanem erről NAV jövedelemigazolást kell bemutatni, ami az előző adóév bevételeit tartalmazza.
Fontos, hogy a pénzintézetek akkor is az éves jövedelem 1/12-ed részével számolnak, ha valaki nem teljes évet dolgozott, ami jelentősen lecsökkenti az igazolt jövedelmet, ezzel pedig a bevállalható hiteltörlesztőt.