Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az új iráni vezetés tárgyalásokat kezdeményezett az Egyesült Államokkal az amerikai–izraeli katonai csapásokat követően. A Sky News tudósítása szerint az államfő a The Atlantic magazinnak adott interjújában beszélt a teheráni rezsim megkereséséről és a fegyveres konfliktus legújabb fejleményeiről.
Megtizedelt delegációval ülnének tárgyalóasztalhoz
A floridai rezidenciáján nyilatkozó elnök megerősítette, hogy nyitott a diplomáciai rendezésre, bár éles kritikával illette az irániak időzítését. Szavai szerint az ellenségeskedés elkerülhető lett volna, ha a perzsa állam vezetése hamarabb lép.
„Beszélni akarnak, és beleegyeztem, hogy tárgyaljunk, úgyhogy beszélni fogok velük. Ezt korábban kellett volna megtenniük. Amit kértem, nagyon ésszerű és könnyen teljesíthető volt. Túl sokáig vártak”
– mondta Trump az interjúban.
Az amerikai elnök kitért a megsemmisítő erejű katonai csapások személyi következményeire is, megjegyezve, hogy az iráni fél korábbi tárgyalódelegációjának jelentős része már nincs életben. Ezzel kapcsolatban röviden fogalmazott: „Az embereik többsége már nincs velünk”.
Hadihajókat süllyesztett el az amerikai sereg
A diplomáciai nyitás mellett a katonai műveletek is komoly károkat okoztak a közel-keleti országnak. Donald Trump a saját közösségi oldalán, a Truth Social felületén számolt be a legújabb fejleményekről, azt állítva, hogy az Egyesült Államok kilenc iráni hadihajót süllyesztett el, emellett egy másik támadás során Irán haditengerészeti parancsnokságát is nagyrészt elpusztították.
„Most értesítettek arról, hogy kilenc iráni hadihajót megsemmisítettünk és elsüllyesztettünk, amelyek közül néhány viszonylag nagy és fontos volt”
– írta Trump a platformon. A bejegyzését egy határozott figyelmeztetéssel zárta: „A többit is célba vesszük – hamarosan azok is a tenger fenekén fognak lebegni!”