A Vidéki prókátor néven ismert Fülöp Botond ügyvéd szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) volt főigazgatója, Hajdu János az úgynevezett aranykonvoj-ügyben a büntetőeljárás halmazati szabályai alapján 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. Az ügyvéd közösségi oldalán fejtette ki álláspontját.
Fülöp Botond szerint a büntetési tétel középmértéke ebben az esetben 7 év szabadságvesztés, amelyből a bíróság az ítélethozatal során indul ki. Úgy fogalmazott, hogy végrehajtásában felfüggeszteni csak legfeljebb kétéves szabadságvesztést lehet, ezért a konkrét ügyben a felfüggesztés lehetősége korlátozott.
A jogász érvelése szerint a súlyos minősítés és a magas beosztású rendőri vezetői státusz miatt a büntetés enyhítésére kevés esély látszik. A bejegyzésben hangsúlyozta, hogy az ügy a szolgálattal összefüggő, többrendbeli bűncselekmények gyanúját veti fel.
Éles üzenet Orbán Viktornak
Fülöp Botond írásában Orbán Viktor miniszterelnököt is megszólította, és azt állította, hogy ha a kormányfő valóban szolidaritást kíván vállalni Hajdu Jánossal, akkor az ügyészségen kellene vallomást tennie az aranykonvoj-ügyben.
„Ave Caesar, morituri te salutant!”
Fülöp Botond, ügyvéd (Vidéki prókátor).
A bejegyzésben azt írta, hogy a volt TEK-főigazgató szerinte csak akkor kerülhetne kedvezőbb jogi helyzetbe, ha bizonyítást nyerne, hogy a cselekményeket felsőbb utasításra hajtotta végre. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor felelősségét is felvetette, kijelentve, hogy a politikai vezetés esetleges érintettsége meghatározó lehet az ügy kimenetelében.
Az ügyvéd úgy fogalmazott, nem számít arra, hogy a miniszterelnök ilyen lépést tenne, és azt írta: szerinte a kormányfő „szépen végig fogja nézni” a hozzá köthető ügyek következményeit.
Írását ismét a latin idézettel zárta, amelyet már a bejegyzés elején is használt: Ave Caesar, morituri te salutant!