A kampány utolsó szakaszába lépve a Fidesz legfelsőbb köreiből érkezett utasítás a közösségi média „gyalogságának”: Rákay Philip szombat este közvetlen felhívással fordult a kormánypárti digitális aktivistákhoz. A cél, hogy a választók saját arcukkal és hangjukkal árasszák el a Facebookot, hitelesítve a központi üzeneteket.
„Most rajtatok a sor!” – Jön a fideszes videós kihívás
A Népszava beszámolója szerint a felhívás az egyes számú Digitális Polgári Kör (DPK) zárt Facebook-csoportjában jelent meg, amely mára több mint 114 ezer tagot számlál. Rákay Philip, a NER legismertebb producere és influenszere, technikai instrukciókkal is ellátta a „harcosokat”:
„Most rajtatok a sor, hogy kiálljatok a békéért! Készítsetek álló módban egy videót, vagy egy rövid szöveges bejegyzést, amiben elmondjátok, hogy április 12-én miért szavaztok Orbán Viktorra!”
Rákay „kihívásként” hivatkozott a feladatra, és arra kérte a támogatókat, hogy az elkészült műveket ne csak a zárt csoportban, hanem a saját üzenőfalukon is osszák meg, ezzel maximalizálva az elérést a bizonytalan ismerősök körében. „Álljunk ki közösen a békéért, mert most minden hang számít!” – zárta bejegyzését.
Érvelési kisokos és központi vezérlés
A mostani akció nem előzmény nélküli, a Fidesz stratégái láthatóan változtattak a taktikán: a választásig tartó időszakban a hangsúly a tartalomgyártásról a „visszhangosításra” tolódott el. A központilag kidolgozott paneleket már nemcsak a hivatalos oldalaknak, hanem a hétköznapi szimpatizánsoknak is harsogniuk kell a digitális térben.
Ennek elősegítésére a DPK tagjai nemrég egy „érvelési kisokost” is kaptak Rákay Philiptől. Ez a kézikönyv pontokba szedve tartalmazza a kötelező válaszokat, amelyekkel a szimpatizánsok „gyorsan és határozottan reagálhatnak a hétköznapokban megjelenő tiszás vádakra és hazugságokra”.
A felhívás időzítése nem véletlen: az április 12-i választásokig már csak egy hét van hátra. A kormánypárti kommunikáció láthatóan mindent egy lapra, a „béke” hívószóra tett fel, és ehhez keresnek most civil arcokat. A stratégia lényege, hogy a politikai hirdetések és plakátok után a választópolgár a saját ismerőseitől is azt hallja: Orbán Viktor az egyetlen garancia a biztonságra.