Orbán Viktor kedden reggel bejelentette, hogy immár a Facebook Messengeren keresztül is közvetlen kapcsolatba lehet vele lépni. A miniszterelnök posztja szerint „indul a chatcsatornám, ahol rendszeresen személyes üzenetet küldök majd neked az ország sorsát érintő legfontosabb kérdésekről”.
A lehetőség sokakat kíváncsivá tett, így a HVG is kipróbálta, mit jelent valójában „üzenni a miniszterelnöknek”. Hamar kiderült: nem maga Orbán Viktor válaszol, hanem egy előre programozott chatbot.
Az első üzenetekben a robot arra kérdez rá, hogy a „DPK” vagy a „Harcosok Klubja” áll-e közelebb hozzánk. A választól függetlenül Orbán nevében az a biztatás érkezik, hogy kapcsoljuk be az értesítéseket. Ha ezt is megtesszük, a következő üzenet jelenik meg:
„A digitális szabadságharc kezdetét vette. Az online világban felépített baloldali gyűlöletdiktatúrának befellegzett. Vívjuk ki függetlenségünket közösen a digitális térben! Tarts velem és küzdjünk vállvetve az előttünk álló csatákban – itt a Facebookon és azon túl is!”
Megpróbálták azt is, hogyan reagál a chatbot, ha nem a felkínált gombokra kattintanak, hanem saját üzenetet írnak. A rendszer azonban nem interaktív: csak sablonos válaszokat küld és egyirányú kommunikációra alkalmas.
Orbán a Messenger-felületen azt ígéri, hogy naponta küld majd friss híreket és üzeneteket, vagyis a Harcosok Klubja és a Digitális Polgári Körök után egy újabb csatornán keresztül próbálja megszólítani a választókat.
A miniszterelnök az őszi politikai szezon hivatalos megnyitóját várhatóan vasárnap, a kötcsei pikniken tartja adriai nyaralása után, de már most látható: az online térben is újabb „harcot” hirdetett.