A Tisza Párt kormányra kerülése esetén minden korábbi parlamenti képviselő és családtagjaik is vagyonosodási vizsgálaton esnének át – jelentette ki Magyar Péter pártelnök szerdán a párt országjárásának csanyteleki állomásán - írja az Infostart.
„A Tisza ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon, magyar embereknek köszönhetően, és a Tisza-kormány alatt minden volt miniszterelnök, minden volt miniszter, minden volt képviselő és a családtagjaik vonatkozásában vagyonosodási vizsgálat fog indulni.” – fogalmazott Magyar.
Hangsúlyozta: nemcsak az Európai Ügyészséghez csatlakoznának, hanem létrehoznák a Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatalt is. Példaként a hatvanpusztai uradalmi birtokot és Lázár János batidai kastélyát említette, valamint luxusjachtok és magángépek beszerzését kérdőjelezte meg.
A pártelnök szerint a Fidesz szavazói körében is nő az elégedetlenség. „Mert a Fidesz-szavazók is hagyják ott ezt a hatalmat. A Fidesz-szavazók ugyanúgy szeretik a hazájukat, ugyanúgy szeretik a településüket, ugyanúgy szeretik a családjukat, és ők sem egy ilyen aljas, korrupt hatalomra szavaztak.” – mondta.
Bírálta Orbán Viktor miniszterelnök béremelését is, amelyet 30 százalékosnak nevezett, miközben a nyugdíjak csupán 3,2 százalékkal emelkedtek. Hozzátette: „Nem egy olyan hatalomra szavaztak, ahol Orbán Viktor és az egész kormány szándékosan alulfinanszírozza az állami egészségügyet, kevesebb mint feleannyit költ állam egészségügyre, mint bárhol az Európai Unióban. 30-40 ezer honfitársunk hal meg évente elkerülhető, megelőzhető betegségekben.”
Magyar Péter kormányra kerülés esetére ígéretet tett arra is, hogy az egészségügy és az oktatás ismét önálló miniszteri felügyelet alá kerül, valamint jelentős forrásokat kapnak ezek a területek.