„Nem adhatom át a hatalmat egy másik politikai tábornak, amely teljesen más meggyőződéseket, elképzeléseket, elveket és politikai eredményeket képvisel”
– jelentette ki Orbán Viktor a konzervatív amerikai PragerU videóinterjújában, amikor a 2026-os választásról kérdezték. A miniszterelnök hangsúlyozta: a mondatát nem úgy értette, hogy vereség esetén nem adná át a hatalmat, hanem úgy, hogy a Fidesz célja a győzelem.
Orbán szerint a siker érdekében a pártnak a lehető legjobb formában kell nekivágnia a kampánynak. „És a politikai közösség, amelyhez tartozom, jelenleg úgy véli, hogy ennek a közösségnek az érdeke, hogy én vezessem. Ezért teszem, amit teszek. Ha azt mondanák, hogy van egy fiatal tehetség, aki sokkal jobb nálam, és új miniszterelnök-jelöltet szeretnének támogatni, akkor azt mondanám, sok sikert, hajrá, én támogatni fogom. De jelenleg, tudják, ha folytatni szeretnének, akkor a legjobb esély a folytatásra az én oldalamon van” – fogalmazott.
Gazdasági helyzet és infláció
Az interjúban a gazdasági állapotokról is szó esett. Orbán Viktor elismerte, hogy „az infláció jóval magasabb, mint kellene”. Hozzátette
„Szóval nem mondhatom, hogy mindenki 100%-osan elégedett velem vagy a gazdaságpolitikával, amit itt folytatunk, de vannak eredmények.”
A magyar infláció 2022–2023-ban Európa egyik legmagasabbja volt, bár 2024-re jelentős csökkenés kezdődött. A KSH adatai szerint 2025 elején az éves inflációs ráta tovább mérséklődött, de az élelmiszerárak még mindig magasabbak a járvány előtti szintnél.
Pride és a gyülekezési szabadság
A beszélgetés során a Pride felvonulás is terítékre került. Orbán Viktor kijelentette: ha valaki „büszkeségmenetet szervez, ami nyilvános szexualitás az utcán, az lehet homoszexuális, vagy nem, de az utcai szexualitás nem megengedett Magyarországon”.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a gyülekezési és szólásszabadság Magyarországon erős:
„De ha valaki tüntetést szeretne, elmenni valahova, és azt mondani, hogy a büszkeségért tüntetünk, akkor megteheti, mert itt Magyarországon nagyon erős a gyülekezési szabadság és a szólásszabadság. Szóval meg tudod csinálni. Akár a büszkeség mellett is kifejezheti bárki a véleményét korlátozás nélkül. De nem lehet az utcán nyílt szexuális propagandát szervezni, mint a Pride.”