Éles hangvételű bejegyzésben bírálta Magyar Péter Dopemant, a Digitális Polgári Kör tagját és a Fidesz szimpatizánsát. A Tisza Párt elnöke Facebook-oldalán tett közzé egy posztot, amelyben a rappert többek között nőgyűlölettel, erőszakos viselkedéssel és kábítószer-használat népszerűsítésével vádolta - írta meg az Index.
„Nőgyűlölő, nőverő kábítószeres figura a Fidesz új arca. Ez a jobboldali morális fölény?” – kezdte posztját Magyar, aki szerint Dopeman személye pontosan tükrözi, milyen értékeket képvisel a kormánypárt.
A posztban egy korábbi dalszöveget is idézett Dopemantól, amelynek tartalmát nyíltan elítélte:
„Kegyetlen módon pofán b…om őket, mint szódás a lovát, úgy verem a nőket.”
Magyar ezt követően azt kérdezte: „Ez a hivatalos viszonya a nőkkel Orbán Viktornak?” – utalva arra, hogy a rapper szoros kapcsolatot ápol a miniszterelnökkel.
Pityinger László, ismertebb nevén Dopeman, a közelmúltban a Blikk VS műsorának vendégeként beszélt arról, hogy személyesen is találkozott Orbán Viktorral a Karmelita kolostorban. Állítása szerint:
„Megmondtam, hogy bírjuk egymást” – fogalmazott, majd hozzátette: szereti a miniszterelnököt.
Dopeman politikához fűződő viszonya nem újkeletű, ám korábban sokkal konfrontatívabb volt. 2013-ban például egy tüntetésen az Orbán Viktorról készült hungarocell szobor ledöntött fejébe is belerúgott. Mostani kormányközeli szerepe ezért is váltott ki széles körű közéleti reakciókat.
A Tisza Párt elnöke szerint a Dopeman-féle retorika és múlt nem összeegyeztethető azzal az értékrenddel, amit a Fidesz kommunikálni próbál. Magyar Péter úgy fogalmazott:
„Makovecz Imrétől sikerült a miniszterelnöknek eljutnia a gödör aljára.”