Orbán Viktor a Harcosok Klubja Facebook-csoportban újabb posztot tett közzé, amelyben egyértelművé tette: "Gyűlölködő rasszisták, antiszemiták, a terroristákat éltetők nem jöhetnek Magyarországra. Nekünk világos szabályaink vannak" – fogalmazott, vélhetően az ír Kneecap zenekar ügye kapcsán, akiket a magyar kormány csütörtökön kitiltott az országból.
A miniszterelnök üzenete így folytatódott: "NEM a háborúra. NEM a bevándorlásra. NEM a genderre. És NEM a gyűlölködő rasszistákra is. Ez Magyarország. Így élünk mi. Harcolunk az igazságért! Harcolj a hazugság ellen!"
A Magyar Nemzet csütörtök reggel jelentette, hogy az antiszemita gyűlöletbeszéd vádjával a kormány kitiltotta Magyarország területéről a Kneecap raptriót, amely augusztus 11-én lépett volna fel a Sziget Fesztiválon. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár az X közösségi oldalon megerősítette a döntést.
A hivatalos határozat alapján az Idegenrendészeti Főigazgatóság honlapjára is felkerült, hogy az együttes három tagja – J.J. Ó Dochartaigh, Liam Óg Ó hAnnaidh és Naoise Ó Cairealláin – három évre beutazási és tartózkodási tilalmat kapott Magyarországra - tette hozzá a Telex.
A Sziget Fesztivál szervezői is reagáltak az ügyre: "Attól tartunk, hogy a kormány mai döntése a Kneecap kitiltásáról nemcsak a Sziget hírnevét veszélyeztetheti, hanem Magyarország nemzetközi megítélését is negatívan befolyásolhatja" – közölték a Telexnek eljuttatott nyilatkozatukban. Hozzátették, hogy elítélik a gyűlöletbeszédet, de egyúttal garantálják a művészi önkifejezés szabadságát, és úgy vélik, hogy a cancel culture és kulturális bojkottok nem jelentenek megoldást.