A Prima Primissima díjas nyelvész, az anyanyelvápolás ismert személyisége január 21-én, életének 92. évében hunyt el Budapesten. A Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában Osztie Zoltán, a Belvárosi Nagytemplom plébánosa vezette a pénteki szertartást.
"Grétsy tanár úr példát mutatott arra, hogy a tudományos munkához nemcsak nagy tudás és ismeretanyag, hanem nagy alázat és fegyelem kell. Lényeglátásával, kitűnő kapcsolatteremtő képességével mindvégig jó vezetője volt munkatársainak" - mondta Gerstner Károly nyelvész, a Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársa, aki a ravatalnál az egykori és mai munkatársak nevében búcsúzott Grétsy Lászlótól.
Mint kiemelte, munkáját és vezetői tevékenységét tudás, tisztelet, alázat, derű és szeretet jellemezte. Hozzátette: hozzáértéssel, felkészülten, érdeklődést keltve tudott beszélni a nyelvről, a tudományról, a kettő találkozásáról. Kitért arra, hogy Grétsy László az emberek megbecsülésében, az elődök munkájának értékelésében, a rászorulók segítésében nemcsak szavaival, hanem tetteivel is példát mutatott.
Gerstner Károly megemlítette, hogy Grétsy László nevéhez fűződik a nyelvművelés akadémiai hagyományára és eredményeire épülő kétkötetes nyelvművelő kézikönyv munkálatainak szervezése, irányítása.
"Ebben olyan ismeretanyag van a normatív magyar nyelvhasználatról, a nyelvi és stiláris helyességről, amely ma is alapjául szolgál a nyelvi tanácsadásnak, és hasznos mindazoknak, akik nyelvhelyességi kérdésekben kívánnak eligazodni" - fejtette ki a nyelvész.
Utolsó tanítványa, Blankó Miklós nyelvész, nyelvművelő az Anyanyelvápolók Szövetsége részéről arról beszélt, hogy Grétsy László jól tudott élni azzal a varázserővel, amellyel a Teremtő megajándékozta.
"Ő igazán értette, hogy a nyelvművelés emberművelés. Ez volt az esszenciája Grétsy László munkásságának, amellyel már életében nemzeti örökségünk része lett. Szakmai jártassága egy régi generáció öröksége volt, a nyelvtörténettől a stilisztikán át a grammatikáig minden nyelvtudományi területhez volt érzéke" - mondta Blankó Miklós.
Kitért arra, hogy a legfontosabb számára a család volt, négy gyermeke, tizenkét unokája és hét dédunokája született.
Grétsy László emlékére szombaton 11 órakor tartanak gyászmisét a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban
Grétsy László 1932-ben született Budapesten. 1950-ben vették fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának magyar-történelem szakára, ahol Pais Dezső professzor szemináriumainak hatására a nyelvtudomány mellett kötelezte el magát. 1954-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa, majd tizenhat évig a mai magyar nyelv osztályt vezette. 1960-tól a nyelvtudomány kandidátusa volt.
1964-ben jelent meg és azóta több tízezer példányban adták ki Szaknyelvi kalauzát. Húsznál több - olykor társszerzőkkel készített - tudományos munkája közül kiemelkedik az Anyanyelvi kaleidoszkóp (1973), az Anyanyelvünk játékai (1974), a Mai magyar nyelvünk (1976), a hatóságok helyes nyelvhasználatát segítő Hivatalos nyelvünk kézikönyve (1976), a kétkötetes Nyelvészet és tömegkommunikáció (1980-1985).
Főbb művei közé tartozik továbbá az Álljunk meg egy szóra! (Vágó Istvánnal, 1991), a Képes diákszótár (társszerkesztő, 1992), az Anyanyelvi őrjárat (1999), A mi nyelvünk (2000), az Anyanyelvünkről anyanyelvünkért (2000), az Új anyanyelvi őrjárat (2002), A 20. századi magánlevelek nyelvi világa (2003), a Sportnyelvünk a 21. század elején (Balázs Gézával, 2003), valamint a Nyelvművelő kéziszótár (Kemény Gáborral, 2005) is.
1987-98-ban az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar magyar nyelvi tanszékén tanszékvezető tanár volt. 1987-től a Magyar Televízió nyelvi bizottságának társelnöke, 1993-96-ban elnöke; 1989-től az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára, majd alelnöke, 1994-től ügyvezető, majd tiszteletbeli elnöke volt. 1992-ben megválasztották az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé, 2006-ban pedig tiszteletbeli elnökévé.
A Magyar Nyelvőr, az Édes Anyanyelvünk, az Élet és Tudomány és a Szabad Föld szerkesztője és rovatvezetője, valamint több nyelvészeti rádió- és televízióműsor, sajtóbeli nyelvművelő rovat munkatársa és könyv szerzője volt. Az Álljunk meg egy szóra című televíziós műsor 500. adása alkalmából 1997-ben nívódíjat kapott.
Nyelvművelő munkásságát számos további díjjal ismerték el: Kiváló Népművelő (1981), Apáczai Csere János-díj (1992), Szarvas Gábor-díj (1992), Magyar Örökség-díj (2007), Prima Primissima díj (2012), Tőkéczki László-díj (2020), valamint Magyar Nyelvőr Díj (2020).
