Vélhetően sok fiatal, valamint a szüleik örülhetnek a KRESZ-vizsgával kapcsolatos legújabb kormányterven. Eddig a 20 év alattiak „B” kategóriás jogosítványszerzéséhez csak minimális összeggel járult hozzá az állam. Utófinanszírozással, a bemutatott számlák alapján csak a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díjára lehetett legfeljebb 25 ezer forint költségtérítést igényelni az Államkincstáron keresztül.
A legújabb tervek szerint az állam ugyanis ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását. Ezzel, az állami szakképző intézményekben tanulókra és a középiskolákban tanulókra egyaránt vonatkozó ponttal egészítené ki a kormány a szakképzési és a köznevelési törvényt - szúrta ki a HVG.
A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda által jegyzett, az „állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő törvénytervezet” címmel a kormány honlapjára felkerült, társadalmi vitára bocsátott 45 oldalas salátatörvény-javaslat ezzel gyakorlatilag teljesen ingyenessé tenné a fiatalok jogosítványszerzését.
A lap szerint így a jogszabály szövege alapján az állami támogatás ugyanis érintené „a közlekedési alapismeretek” elsajátítását, ami a KRESZ-vizsgáig vezető elméleti oktatást jelentheti, és „a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismereteket”, ami pedig a vizsgáig előírt 29 gyakorlati órára is vonatkozhat. Tehát a pár ezer forintos vizsgadíjakat leszámítva a teljes képzés költségét az állam fizetné, de az esetlegesen szükséges, vizsga előtti plusz vezetői órákét vélhetően nem.