Úgy tűnik, nem mindenben enged a kormányzat még a 4 millió beoltott esetében sem, a családi rendezvényekre továbbra is érvényben marad a korlátozás.
Amikor hétfőn reggel bejelentették, hogy milyen tilalmakat old fel a kormány a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a 18 éven aluliak számára, sokaknak fel sem tűnt, hogy bizonyos korlátozások viszont érvényben maradnak. Az atv.hu megkérdezte a Kormányzati Tájékoztatási Központtól, vajon a nyitás érvényes lesz-e a különböző családi rendezvényekre, például az esküvők, lakodalmak vagy éppen a temetések esetében.
Nos, a válasz a sportesemények, a mozi és színházlátogatások tilalmának feloldása, a teraszok megnyitása után kissé meglepő, ugyanis még a 4 millió beoltott után is marad a családi rendezvények tilalma, az esküvők és temetések résztvevőinek létszámkorlátja. Ezek feloldására az újraindítás egy újabb fokozatában kerülhet sor a Kormányzati Tájékoztatási Központ válasza alapján.
Tehát sportrendezvényekre, vendéglátóhelyekre, szállodába, fürdőkbe, moziba vagy színházba mehetnek azok, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, vagy éppen még nem töltötték be a 18. életévüket – sőt, maszkot sem kötelező majd ott hordaniuk –, addig a jelenlegi szabályozás szerint családi és magánrendezvényeken legfeljebb 10 fő vehet részt. Esküvők csak lakodalom nélkül lehetségesek, az egyházi, illetve polgári szertartáshoz szükséges személyek, a tanúk, a házasulók szülei, nagyszülei, testvérei valamint gyermekei vehetnek részt. A temetésékesen maximum 50 fő lehet jelen.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!