Vajon ki jönne rá arra, kiről is szól e cikk, ha csak annyit árulunk el róla, hogy 1993-ban párbajra hívta Vojislav Seseljet, a szerbiai ultranacionalista mozgalom vezetőjét. Azt javasolta, hogy Belgrád szívében, délben és olyan fegyverrel legyen az összecsapás, amelyet Seselj választ. Seselj elutasította ezt az ajánlatot, mondván, hogy nem akarja, hogy egy művész meggyilkolásával is vádolják.
Ha mindehhez hozzáadjuk azt, hogy főhősünk a térség egyik kultikus figurája, és talán nem véletlen az, hogy szinte az összes filmje vihart kavart és támadták minden oldalról, valószínűleg már sokan a homlokukra csapnak. Bizony, jól gondolják, a fent említett kihívó nem más, mint az egységes délszláv állam egyik legnagyobb híve, a Balkán talán leghíresebb filmrendezője, Emir Kusturica. Aki 1954. november 24-én, bosnyákként látta meg a napvilágot Szarajevóban…
Sokan Kustának becézték, ő sokak szemében a filmrendező, forgatókönyvíró, színész, producer, zenész és zeneszerző egyszerre. Alkotásait a legjelentősebb fesztiválokon díjazták, Cannes-ban például kétszer is elnyerte az Arany Pálmát: 1985-ben A papa szolgálati útra ment című filmjével, majd 1995-ben a meglehetősen nagy visszhangot váltott ki az Underground-dal. Utóbbit egyesek remekműnek, mások viszont Slobodan Milošević rendszerét tisztára mosó propagandafilmnek értékelték.
Valamennyi alkotását képtelenség lenne felidézni, így azokat választottuk ki, amelyek mindenképpen fordulópontot jelentettek a pályafutásában. Kusturica nevét mindjárt első mozifilmje, az 1981-ben bemutatott Emlékszel Dolly Bellre? nemzetközileg ismertté tette. A filmdráma főhőse, Dino az 1960-as évek Szarajevójában él egy szükséglakásban szüleivel és testvéreivel. Az apa vakbuzgó kommunista, fiait is ennek szellemében próbálja nevelni, ám Dinót az eszméknél sokkal jobban érdekli egyik haverja szépséges barátnője, Dolly Bell… A film a Velencei filmfesztivál nagydíjasa lett.
A délszláv háború kitörése kis híján kerékbe törte ígéretes pályafutását. Volt olyan alkotása az 1993-ban bemutatott Arizonai álmodozók – olyan színészek vállaltak szerepet az alkotásban, mint Johnny Depp, Faye Dunaway vagy Jerry Lewis –, amelyet azért támadtak, mert bosnyák származásúként nem reagált a hazájában zajló eseményekre, sőt, még az állásfoglalást is kerülte. Ám ez még semmi volt ahhoz képest, amilyen véleményeket az Underground váltott ki a világból. Szakmailag mindenki elismerte, ám mivel magát az alkotást a Milošević-rezsim finanszírozta, így a demokrácia megtestesítőjét alakító nyugaton, majd egyre szélesebb körben Kusturica a filmnek köszönhetően egy időre kiesett a moziközönség kegyeiből.
Mindezt talán Magyarországon az egyik legismertebb filmjével, az 1998-as Macska-jaj című produkciójával oldotta fel. Erre már senki sem tudott rosszat mondani, ez az alkotás ismét egy szeretnivaló, hamisítatlan Kusturica-film, amely a napi politikától távol, újra szeretett cigányainak világában játszódik. Volt ebben a mozifilmben minden, amiért a közönség egycsapásra ismét imádni kezdte Kusturicát: fára aggatott fúvószenekar, tölgyfatuskóban bujkáló menyasszony, jégbe fagyasztott nagyapa feltámadása, disznó által felzabált Trabant…
A teljes cikket a moszkvater.com oldalon olvashatják el.
