411.75 Ft

389.84 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Kultúra

Megkezdődött a 14. Bukaresti Magyar Filmhét

10perc.hu/MTI
2020. 11. 09.
Megkezdődött a 14. Bukaresti Magyar Filmhét

A két világháború közötti Kolozsvárt bemutató fotókiállítással nyílt meg a rendezvény, amely a legfrissebb magyar filmek mellett néhány korábbi alkotást is bemutat a román közönségnek.

Hirdetés

Kósa András László, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója bejelentette, hogy a november 17-ig tartó 14. Bukaresti Magyar Filmhéten nagy hangsúlyt fektetnek a magyar-román koprodukcióban készült alkotásokra, így az idei fesztivál első napján, ma, azaz hétfő este a Kocsis Ágnes által rendezett Éden című filmet vetítik, amely román-magyar-belga együttműködésben született.

A seregszemle egyik érdekes alkotása a Kísértetek vonata című bűnügyi vígjáték, amely 1933-ban készült román és magyar változatban ugyanazzal az alkotóstábbal. Ezt a két filmet a Filmtett Egyesület egymás mutatja be román és magyar nyelven.

Az idei seregszemle az 1959-ben létrejött és 2010-ben megszűnt magyarországi Balázs Béla Stúdióra fókuszál, amelynek ötvenéves tevékenységéből most Bódy Gábor alkotásaira kerül a reflektorfény.

A közönség a rendező Amerikai anzix és a Nárcisz és Pszyché című filmjét láthatja. A már felsorolt alkotásokon kívül a filmhéten levetítik egyebek mellett Tóth Barnabás Akik maradtak, Szász Attila Apró mesék, Deák Kristók Foglyok, Hartung Attila Fomo: Megosztod és uralkodsz, valamint Orosz Dénes Seveled című játkékfilmjét. Lesznek dokumentumfilmek is, például Hajdú Eszter rendező Barta Tamás - Siess haza, vár a mama!, Almási Tamás Folyékony arany, valamint Kövessy Róbert Magyar lapát - Portréfilm Wichmann Tamásról című alkotása.

Főkép forrása:
10perc.hu

További cikkek