Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nukleáris katasztrófa is bekövetkezhet, ha az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni katonai fellépése tovább fokozódik – erről a Politico számolt be kedden. A szervezet a legrosszabb forgatókönyvre készül, miközben a térségben egyre nagyobb figyelem irányul a nukleáris létesítmények biztonságára.
Fokozódó kockázatok a régióban
Az ENSZ folyamatosan figyelemmel kíséri az atomlétesítmények elleni támadásokat, és éberen követi a nukleáris fenyegetettség alakulását – mondta a lapnak Hanan Balkhy, a WHO kelet-mediterrán régióért felelős igazgatója. Hangsúlyozta, hogy a legsúlyosabb veszélyt egy esetleges nukleáris baleset jelentené.
„Bármennyire is készülünk, semmi sem tudja megakadályozni a kárt, ami a régióra – és ha ez végül bekövetkezik, akkor globálisan is – vár. Ennek következmények évtizedekig fognak tartani” – fogalmazott a szakértő.
A WHO ennek megfelelően frissítette a vészhelyzeti protokollokat, és felkészítette munkatársait arra, hogyan kell reagálni egy esetleges nukleáris incidensre. Ez magában foglalja a közegészségügyi kockázatok kommunikációját, valamint azokat az intézkedéseket is, amelyekkel a lakosság csökkentheti a sugárzás hatásait.
Katonai műveletek és nukleáris létesítmények
A konfliktus hátterében az áll, hogy az Egyesült Államok és Izrael az elmúlt időszakban több alkalommal is iráni nukleáris infrastruktúrát vett célba. Az Iráni Atomenergia-szervezet megerősítette, hogy támadások érték a fordowi, iszfaháni és natanz-i létesítményeket.
A beszámolók szerint február 28. óta újabb csapások történtek, és a térségben továbbra is fennáll a katonai eszkaláció veszélye. Bár Izrael és az Egyesült Arab Emírségek nukleáris létesítményei is Irán rakétáinak hatótávolságán belül vannak, eddig nincs hír arról, hogy ezeket célba vették volna.
Donald Trump amerikai elnök korábban azt ígérte, hogy megszünteti az iráni rezsim által jelentett közvetlen nukleáris fenyegetést, ugyanakkor nem mutatott be bizonyítékot arra, hogy Teherán nukleáris fegyver fejlesztésén dolgozna.
Súlyos egészségügyi következményekkel járhat az atomkatasztrófa
Egy esetleges nukleáris baleset hosszú távú és kiterjedt egészségügyi hatásokkal járna. A szakértők szerint a sugárzás növelné a daganatos megbetegedések kockázatát, emellett mentális egészségügyi problémák is megjelenhetnének a lakosság körében. A sugárszennyezés fizikai elváltozásokat is okozhat, különösen a tüdőben és a bőrön.
Jelenleg a régióban nem észleltek radioaktív szennyeződést, de a kockázat továbbra is fennáll.
A történelem már szolgált példával hasonló helyzetre: az 1986-os csernobili atomkatasztrófa az első hónapokban közel harminc halálos áldozatot követelt, hosszabb távon pedig több ezer pajzsmirigyrákos megbetegedéshez járult hozzá, és jelentős pszichés terhelést okozott az érintett lakosság körében.
A WHO figyelmeztetése szerint egy hasonló esemény a mai, sűrűn lakott és geopolitikailag feszült térségben még súlyosabb következményekkel járhatna.