Rendkívül súlyos helyzetértékelést adott Magyarország gazdasági és infrastrukturális állapotáról Magyar Péter. A miniszterelnök a kormány háromnapos, Pilisszentkereszten megtartott informális ülése után hétfő reggel közzétett videóüzenetében arról beszélt, hogy az átadás-átvételt és a minisztériumok átvilágítását követően a vártnál is jóval drasztikusabb képet mutat a költségvetés.
A kormányfő kiemelte: a kabinet a rendkívüli hőhullám idején tartott kihelyezett ülésen áttekintette a legfontosabb stratégiai kérdéseket, így a gazdaság újraindítását, a kiemelt beruházásokat, a közmédia helyzetét, a külpolitikát, az illegális migrációt, valamint a nemzetbiztonság aktuális ügyeit.
Súlyos hiány: Egy mondatban Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc
Magyar Péter élesen bírálta az előző kabinet pénzügyi politikáját, és párhuzamot vont a korábbi miniszterelnökök gazdálkodása között. Kijelentette, hogy a magyar embereknek korábban 3,7, majd 5 százalékos hiányról beszéltek, miközben a hivatalos apparátus már 6,8 százalékkal számolt.
„Az átvilágításaink után pedig ma már azt látjuk, hogy a valós 2026-os hiány meghaladná a 8 százalékot, ha az új kormány nem intézkedett volna. Orbán Viktor ugyanúgy hazudott és trükközött a számokkal, mint ahogy azt anno Gyurcsány Ferenc tette” – fogalmazott a miniszterelnök.
A gazdasági mutatók mellett a közlekedési infrastruktúrát is komoly bírálat érte: a kormányfő közölte, hogy 91 kritikus állapotú hidat örököltek, amelyek halaszthatatlan javítását az előző kormányok már régen elvégezhették volna.
Ultimátum az alapítványoknak: „A magyar állam vagyonát meg fogjuk védeni”
A miniszterelnök beszédében kiemelt figyelmet fordított a közérdekű vagyonkezelő alapítványokra, amelyeket a tervek szerint augusztus 31-ig teljesen megszüntetnek. Magyar Péter ismételt, határozott figyelmeztetést küldött a leköszönő kuratóriumoknak.
Felszólította a szervezeteket, hogy a hátralévő két hónapban ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek az állami vagyon értékét, tulajdonjogát vagy összetételét bármilyen módon megváltoztatják.
„Aki ennek ellenére megpróbálja az utolsó pillanatban magánkézre játszani a magyar emberek vagyonát, annak viselnie kell a büntetőjogi és polgárjogi felelősséget” – emelte ki a videóban.
Magyar Péter az üzenet végén megerősítette: a kormány miniszterei egyetértenek abban, hogy nincs vesztegetni való idő. A kabinet azonnali lépéseket tesz a költségvetés rendbetételére, új alapokra helyezi a beruházásokat, és változatlanul folytatja az átvilágításokat, a „Tisztítótűz” műveletet, valamint az igazságtételt.