Úgy tűnt, hogy amikor másodfokon is felmentették a gyilkosság vádja alól idősebb Burka Ferencet és fiát, ifjabb Burka Ferencet, és az állam 2007-ben előbbinek 20, utóbbinak 25 millió forint kártérítést fizetett ki 1999 és 2005 között eltöltött 2127 és 2138 előzetesben eltöltött nap miatt, az ügyre pont kerülhet.
A bűncselekmény 1999 márciusában történt Újszentmargitán. A sértettre álmából felriasztva támadtak rá, és betonvassal olyan brutálisan bántalmazták, hogy életét vesztette. A helyszínről összesen egy antennát vittek el.
Azonban perújításra került sor, mert két tanú terhelő vallomása miatt perújítási nyomozás indult, amelynek során új tárgyi bizonyíték került elő, illetve titkos adatszerzés útján új információ jutott a nyomozóhatóság birtokába. Ennek köszönhetően 2018-ban társtettesként elkövetett emberölés miatt jogerősen 9 év börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Ítélőtábla.
Most a magyar állam úgy döntött, hogy visszaköveteli a 20 millió forintos kártérítést, illetve annak 2018. szeptember 14. óta járó kamatait idősebb Burka Ferenctől jogalap nélküli gazdagodás miatt. A Debreceni Járásbíróság a perfelvételi tárgyalást követően február 8-án hirdet határozatot.
Természetesen ifjabb Burka Ferenc – aki 7 év 6 hónapot kapott társtettesként elkövetett gyilkosságért – sem fogja megúszni a hasonló eljárást, ám a kártalanítás visszatérítésére kezdeményezett polgári eljárás a két elítélt esetében elkülönült, de ugyanúgy visszaköveteli majd az elítélttől a 25 milliós, jogtalanul felvett kártérítést.