Nagyon rossz hírt közölt a Blikk a Jóban, Rosszban telenovella egykori rosszfiúját alakító, a börtönt is megjárt színészről, Damu Rolandról. Miután elkapta a koronavírust, másfél hete szállították kórházba, ahol két oltást követően előbb lélegeztetőgépre került, ám mivel a szervezete rosszul reagált a kezelésre, átszállították egy másik kórházba, ahol műtüdőre került.
A színész azelőtt lett fertőzött, hogy fel akarta venni a harmadik oltást is. A lapnak Damu Roland nagynénje elárulta, hogy retteg minden nap, alig meri felvenni a telefont, ráadásul az orvosok sem tudják semmi jóval bíztatni.
„Most is műtüdőkezelést kap. Azt mondták az orvosok, hogy fiatal, egészséges a szervezete, ezért próbálkoznak meg nála ezzel az eljárással. Sajnos, nem kecsegtetnek semmivel, nem is igazán tudnak mit mondani” – fogalmazott elcsukló hangon Damu Éva.
A műtüdőeljárás a beteg testén kívül végzi el a vörösvértestek mesterséges oxigénellátását és a szén-dioxid eltávolítását. A hagyományos lélegeztetőgép ezzel szemben „csak” oxigént továbbít a tüdőbe és elszállítja onnan a szén-dioxidot.