Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Belföld

Megnyitotta kapuit a Mikulásgyár

10perc.hu
2021. 12. 01.
Megnyitotta kapuit a Mikulásgyár

A szervezők mellett mintegy 1900 önkéntes segíti az alapítvány munkáját, több cég csapatépítő eseményként vállal szerepet a gyűjtésben, szortírozásban.

Ma ismét megnyitotta kapuit a Mikulásgyár elnevezésű karitatív fesztivál, amely a rászorulóknak gyűjt elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket. Zsolnai Endre, a Mikulásgyár jogtulajdonosa közölte: céljuk 200 ezer kilogrammnyi adományt gyűjteni, hogy több tízezer gyermek karácsonyát tehessék szebbé.



A Dózsa György úti Múzeum Mélygarázs felszínén, a Promenádon december 1. és 21. között kézműves foglalkoztatóval, olvasósarokkal, mesepostával, gyermekelőadással, több mint 90 könnyűzenei koncerttel, valamint az egészségügyről, az oktatásról, a tömegsportról és a fenntartható fejlődésről szóló közéleti beszélgetéssel is várják az adományozókat.



Idén Németországban is több gyűjtőpontja nyílik a Mikulásgyárnak, de gyűjtenek csomagokat a Pólus Centerben, valamint az ország legtöbb postája is átveszi az adományokat, a dobozokra elég csak ráírni nagybetűkkel, hogy Mikulásgyár. A szervezők mellett mintegy 1900 önkéntes segíti az alapítvány munkáját, több cég csapatépítő eseményként vállal szerepet a gyűjtésben, szortírozásban.

Főkép forrása:
Facebook/Mikulásgyár

További cikkek