Mai névnap:

Egyre durvul a texasi vakcinaháború!

10perc.hu
2 hete
Kiemelt kép: npr.org

Joe Biden elnök kötelezővé tette a 100 főnél  több alkalmazottat foglalkoztató cégek számára a covid-oltást Texasban, míg az állam kormányzója, Greg Abbott rendelettel tiltotta ezt meg.

Vajon kinek lesz igaza Texasban, ahol eddig közel 67 ezer ember halt meg a koronavírus következtében. Ugyanis kitört a demokrata-republikánus vakcinaháború az államban azok után, hogy Joe Biden elnök országos rendeletet adott ki a 100 főnél több alkalmazottat foglalkozó cégek számára, hogy tegyék kötelezővé az oltást, vagy hetente teszteltessék alkalmazottaikat.

Noha több texasi nagyvállalat, mint az American Airlines és a Southwest Airlines is bejelentette, hogy eleget tesznek a rendelkezésnek, az állam republikánus kormányzója, Greg Abbott (főképünkön) rendelettel tiltotta meg az államban üzemelő cégeknek, hogy kötelezővé tegyék alkalmazottaiknak a vakcinák beadását.

Abbott az npr.org szerint arra is megkérte a texasi törvényhozást, hogy a rendeletéhez hasonló törvényt alkossanak meg. Ugyanakkor kijelentette, továbbra is támogatja az oltatást, de véleménye szerint nem lehet a vakcinák beadását kötelezővé tenni.




Hirdetés
Hirdetés