Már előre lehet fogadni azokra a magyarázatokra, hogy vajon miért szerepelt ilyen gyengén a magyar úszó-válogatott az Abu-Dzabiban rendezett rövidpályás világbajnokságon. Az egyik legfontosabb indok az erre az évre áttett tokiói olimpia lesz – nem lehet ennyiszer csúcsformában lenni egy esztendő alatt –, majd jön Milák Kristóf hiánya, végül pedig a hazai úszótársadalmat ezen a szinten is sújtó Turi-botrány.
Pedig a lényeg éppen Telegdy Ádám mai nyilatkozatában van, aki Tokióban 5. lett 200 háton, míg most a döntőig sem jutott el. Ahogy mondta, „valamiért ezeket az év végi versenyeket nem tudom annyira komolyan venni, mint amennyire kellene, főleg így, egy olimpiát követően”. De akkor könyörgöm, minek utazott ki? Mert Abu-Dzabit ebben a téliesre fordult időben azért mégse hagyja ki az ember?
És ez természetesen nemcsak rá vonatkozik. Emberemlékezett óta nem volt arra példa, hogy érem nélkül – és most direkt nem aranyérmet írtunk – térjen haza a magyar válogatott egy bármilyen pályás világbajnokságról. Ugyanis, ha tetszik, vagy nem tetszik, de a magyarok legjobb eredményét Szabó Szebasztián érte el, aki világcsúcstartóként a negyedik helyen végzett 50 méter pillangón.
