Lev Jasin amellett, hogy a világ valahavolt egyik legjobb kapusa volt, a klubhűség szobrát is megmintázhatták volna róla. Ugyanis soha nem védte más csapatnak a hálóját, mint a Dinamo Moszkváét. Ugyanakkor nem sokon múlt, hogy a focit választotta, ugyanis 1953-ban jégkorongkapusként is bajnoki címet szerzett, természetesen a Dinamo Moszkva csapatával.
Nagy dilemma volt, vajon melyik sportágat válassza, ám ekkor a Sors közbeszólt, és a Dinamo elsőszámú kapusa megsérült, így a 20 esztendős Jasin megkapta a hőn áhított lehetőséget a labdarúgó pályán. Megszolgálta ezt a kegyet, hiszen ötször lett szovjet bajnok és háromszor kupagyőztes, olimpiai bajnok lett Melbourne-ben (1956), aranyérmes lett az első Európa-bajnokságon, azaz az Európai Nemzetek Tornáján (1960), az angliai világbajnokságon bronzérmes lett (1966), és „mellesleg” máig egyetlen kapusként megkapta az Aranylabdát (1963).
Összesen 78 alkalommal játszott a szovjet válogatottban, kétszer bekerült a Világválogatottba, háromszor az Európa-válogatottba is. 1963-ban a Dinamo Moszkvával olyan szezont teljesített – melynek kapuját összesen 326 alkalommal védte –, hogy 27 lejátszott bajnoki meccsen összesen 6 gólt kapott. Forradalmasította a posztját, hiszen amíg a többi kapus szinte el sem mozdult a gólvonalról, addig ő szinte a védelem vezére volt a mérkőzéseken, ha kellett harsánykiáltással segítette ki a hátvédeket, ha kellett, kiszaladt keresztezni a csatárok elől. Pályafutása során több mint 150 büntetőt védett ki, és 270 meccsen maradt érintetlen a hálója.
Jasin búcsúmeccsére szinte mindenki igent mondott. A szinte szót bizony a szó igazi értelmében használtuk itt, ugyanis a brazil klasszisok, köztük Pelé nem utazott el Moszkvába. Jasin inkább sajnálta ezt, míg a szovjetek nagyon megsértődtek rajta, nem is voltak hajlandóak Világválogatottnak hívni a pályára lépő csapatot, egyszerűen csak a Barátság-válogatottként beszéltek róla.
Ám világsztárokból azért nem volt hiány, hiszen Bobby Charlton, Gerd Müller, Beckenbauer, Fachetti, Dzsajics vagy éppen Mazurkiewicz, valamint a magyar Mészöly Kálmán pályára lépett, és tiszteletét tette a találkozón Sir Stanley Rous, a FIFA akkori elnöke is. Szegény Jasin szinte megállás nélkül úton volt a repülőtér és a szálloda között, ugyanis minden világsztárt személyesen fogadott és vitt el a szálláshelyére.
Amikor felkelt a nap 1971. május 27-én, kiderült, hogy a Dinamo Moszkva stadionja teljesen tele lesz – 103 ezer néző a helyszínen –, összesen 300 újságíró akkreditált a találkozóra, amit mind az Intervízió, mind pedig az Eurovízió élőben közvetített. Jasin hatalmas tapsvihar közepette, könnytől csillogó szemekkel hagyta el a találkozó után a pályát. Nézzük a találkozó rövid jegyzőkönyvét.
Dinamo-válogatott – Világválogatott 2-2 (2-0)
Moszkva, Dinamo stadion, 103 ezer néző. Vezette: Tofik Bahramov (szovjet)
Dinamo-válogatott: Jasin – Stapov, Hurcilava, Zikov – Szosznyihin, Grebner – Csiszlenko, Szabó, Malofejev, Jevrjuzsuhin, Hmelnyickij.
Világválogatott: Mazurkiewicz (uruguayi) – Djorkaeff (francia), Mészöly, Schulz (nyugatnémet), Fachetti (olasz) – Pena (mexikói), Bonev (bolgár) – Dumitrache (román), Müller (nyugatnémet), B. Charlton (angol), Dzsajics (jugoszláv)
Gól: Hmelnyicki (7.), Szabó (10.), illetve Mészöly (53.), Zsekov (80.)
A teljes cikket elolvashatja a moszkvater.com portálon.
