Augusztus 13-án nyílik az első kortárs kiállítás, ezzel megkezdődik a 360°– Képzőművészet és színház Alsóörsön elnevezésű programsorozat. Alsóörs domboldalának emblematikus műemléképületében, a Török-házban állítják ki a Covid-reflexiókból épült, Standby nevű tárlat néhány darabját.
Az 1600-as évekből itt maradt Török-ház és Alsóörs Ófalu lélegzetelállító panorámája, a Balaton-felvidék páratlan pontja miatt választották a művek eredetijeinek bemutatásához ezt a helyszínt. A kortárs fotókat és festmények – melyek huszonhat jelenkori festő és fotós alkotásai – valamiképp a pandémia időszakának várakozó állapotát tükrözik.
A kiállítás szeptember végéig lesz látható, augusztus 22-ig pedig rendszeres tárlatvezetéssel – ezeket Szarvas József Kossuth-díjas színész, Bojár Iván András művészettörténész és Bánkuti András fotóriporter tartja – és a helyi értékek bemutatásával várják látogatóikat.