Nem sok színésznek adatik meg az, hogy akár két szuperhős bőrébe is belebújjon a filmvásznon. Nos, úgy tűnik, ez összejöhet Tom Hollandnak, ugyanis a Pókembert sikerrel alakító színész a Variety magazinnak elmondta, nagy álma, hogy eljátszhassa James Bondot is. A 24 éves világsztárnak meggyőződése, hogy remekül mutatna a különböző remek szabású öltönyökben, és képes lenne sikerre vinni Daniel Craig után minden idők leghíresebb titkos ügynökét.
Noha Holland egy kicsit fiatal ehhez a szerephez, a producerek segíthetnek valóra váltani az álmát. Ugyanis sajtóhírek alapján kiderült, hogy a következő Bond-filmek esetében az újítás és a figyelem fenntartása miatt nem kizárt, hogy az eddigieknél jóval fiatalabb 007-es lesz majd látható. Holland pedig már bizonyította, hogy képes szuperhőst alakítani…