Mikus Áron Triptichon és Dual című kortárs alkotásai a Corvin Technology Park irodaház udvarán szemlélhetők meg. A tükörfényes, dúr alumínium művek anyagválasztásban, forma- és felületkezelésükben is szakítanak a tradicionális szobrászati elemekkel - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
Mint írták, a térplasztikák megvalósításánál az öntészeti feladatok jelentős fizikai kihívást jelentettek. A megformáláshoz többek között három tonna homokra, négy tonna alumíniumra és háromezer csiszolópapírra volt szükség.
A műhelymunka során elkészült, már részben fényesre csiszolt fő elemeket sérülésmentesen kellett a helyszínre szállítani. A polírozás a helyszíni összehegesztés után a Corvin Sétányon folytatódott, lépésről-lépésre, mivel a tükörrel majdnem teljesen megegyező fényvisszaverő képesség elérése volt a cél. A kívánt felület eléréséhez tizenegy szakember egy heti összehangolt munkájára volt szükség.
"A szinte szemkápráztató tükröződés meghatározó eleme a szoborcsoportnak, mivel ezáltal az alkotásokon megjelennek a szomszédos épületek, az emberek és a közvetlen környezet. Így a Triptichon és a Dual eggyé válik annak látványával, mégis sajátos módon formálják azt" - idézte a kommüniké Mikus Áront.
A három lábon álló Triptichon című művet a Futureal-csoport és a Magyar Képzőművészeti Egyetem fiatal művészek számára közzétett közös pályázatán huszonkét pályamű közül választották ki.
A versenyen a művészeti felsőoktatási intézmény hallgatóitól, illetve diplomásaitól olyan kiemelkedő műalkotás létrehozását várták, amely hangsúlyos részévé válik a modern sétánynak, ugyanakkor eredeti és interaktív módon vonja be a járókelőket. A három méter magas, közel 6 méter széles és több mint 9 méter hosszú szobor közelében, a Corvin Technology Park bejáratánál állították fel a Dual című második munkát. A három méterrel rövidebb testvérszobor az első alkotás formavilágát követi.
"A Triptichon és a Dual forma- és felületkezelése révén bensőséges teret alakítanak ki, ami szinte a művek részévé emeli a közönségét" - fogalmazott Radványi Gábor, a Futureal főépítésze.