Emmanuel Macron francia elnök szerint Európa továbbra is kitart Ukrajna mellett az orosz agresszióval szemben, Párizs pedig gyorsítja a rakéták és más hadfelszerelések szállítását, valamint az ukrán védelmi iparral közös munkát. Az államfő pénteken este, az uniós csúcstalálkozót lezáró sajtótájékoztatón beszélt erről, és kitért az EU következő hosszú távú költségvetésére, valamint a migrációs politikára is.
Európa biztonsága a tét, fogalmazott Macron
Macron úgy fogalmazott, hogy az európai segítség fenntartása nemcsak Kijev számára létfontosságú, hanem Európa biztonsága és a nemzetközi jog alapelveinek védelme miatt is. Közölte, hogy Franciaország felgyorsította a tavaly júliusban aláírt francia-ukrán megállapodások teljesítését, ennek részeként újabb rakétákat és további katonai képességeket ad át.
A francia elnök szerint a következő napokban újabb tárgyalások lesznek arról, hogyan lehetne egyszerűsíteni a gyártási engedélyezést. A cél az, hogy egyes európai fegyverrendszereket rövidebb idő alatt lehessen Ukrajnában legyártani. Macron arról is beszélt, hogy Párizs új közös hadiipari projekteket készít elő, és segíti Ukrajna ellenálló képességének megerősítését, kiemelten a műholdas felderítés és a korai figyelmeztető rendszerek terén.
Párizs kiáll az agrár- és kohéziós pénzek mellett
Az EU következő többéves pénzügyi keretéről (MFF) szólva Macron leszögezte: Franciaország azt akarja, hogy a közös agrárpolitika, a halászati és a kohéziós politika, illetve az európai versenyképességi alap finanszírozása megmaradjon. Kifogásolta, hogy a versenyképességi alap forrásait mintegy 30 milliárd euróval csökkentenék a tervek szerint.
Az elnök szerint ez a lépés szembemenne a Draghi-jelentés céljaival. Macron úgy számolt, hogy a vágás a teljes költségvetési ciklus alatt több mint 200 milliárd euróval kisebbítené az európai GDP-re kifejtett pozitív hatást.
Digitális adó és a kriptoeszközök bevételből jutnának forráshoz
Macron úgy látja, hogy újabb megszorítások helyett az unió saját bevételeinek bővítésére kellene koncentrálni, elsősorban azért, hogy a tagállamoknak ne kelljen még többet befizetniük a közös kasszába. Lehetséges forrásként a digitális szektor és a kriptoeszközök adóztatását, a szén-dioxid-határkiigazítási mechanizmusból befolyó összegek uniós szintű felhasználását, valamint a vámrendszer modernizálását hozta szóba.
A francia elnök közölte, hogy az elkövetkező hetekben kézzelfogható javaslatoknak kell születniük az új bevételi forrásokról, ezekről később végleges döntés születhet.
Macron szerint működik a migrációs paktum
A migráció kapcsán Macron azt kifogásolta, hogy az uniós vezetők közötti vita véleménye szerint túlzottan politikai színezetet kapott.
„Rossz vita folyt jó eredményekről” – fogalmazott Emmanuel Macron.
Az elnök az eddigiek alapján sikeresnek értékelte az uniós migrációs és menekültügyi paktum végrehajtását. Elmondása szerint az illegális határátlépések száma 2023 óta 56 százalékkal esett vissza, és újra a 2021-es szint alatt van, a migránsok visszaküldési aránya pedig 32 százalékra nőtt.
„Ez azt bizonyítja, hogy az általunk követett politika működik” – mondta Emmanuel Macron.
Macron ugyanakkor elismerte, hogy további lépések kellenek: a rendszeren javítani kell, de szerinte nem ideológiai csatározásokkal. Hozzátette, hogy az illegálisan az országban tartózkodó migránsok feltartóztatásában és hazájukba való visszaküldésében Franciaország az uniós élmezőnyben van.