Öt befektető pert indított Selena Gomez és cége ellen a delaware-i szövetségi bíróságon, azt állítva, hogy az énekes-színésznő csalást követett el mentális egészségügyi startupjával kapcsolatban – írja a Reuters. A felperesek szerint közel 1,2 millió dollárt fektettek Gomez és édesanyja közös vállalkozásába, a Wondermind Globalba, ám a sztár nem teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit.
Az öt éve működő céget eredetileg azért indították, hogy „mentális fittségről” szóló tartalmakat adjanak el a felhasználóknak. A befektetők szerint a több mint 500 millió követővel rendelkező Gomez a közösségi média egyik legnagyobb sztárjaként vonzó befektetési célpontnak tűnt, a cég marketingvezetőjeként azonban a vállalt ígéretekkel ellentétben nem hozott létre applikációt, és sem az alkalmazottakat, sem a beszállítókat nem fizette ki.
„Gomez aláírt egy szerződést, amely kötelezte őt a teljesítésre, majd figyelmen kívül hagyta azt. Nem volt folyamatban semmiféle törvényes vállalkozás, nemhogy jövedelmező.” – áll a keresetben.
Selena Gomez és a Wondermind Global egyelőre nem reagált a vádakra. A befektetők a befektetéseik és a jogi költségeik megtérítését követelik a pertől.
Milliárdos vagyon, most jogi vita
Gomez két éve, elsősorban Rare Beauty nevű kozmetikai márkájának köszönhetően vált hivatalosan is milliárdossá. A Gyilkos a házban című sorozat 34 éves sztárja 1,3 milliárd dolláros vagyonával az Egyesült Államok egyik legfiatalabb, önerőből lett milliárdosa.