A Francia Alkotmánytanács megsemmisítette a közösségi hálózatok használatának általános tilalmát a 15 év alattiak számára, mivel úgy ítélte meg, hogy az „aránytalan sérelmet” okoz a fiatalok szólásszabadságában.
A bírák szerint a parlament által júliusban elfogadott törvény első cikke, amely a közösségi média használatának veszélyeitől kívánja megvédeni a kiskorúakat, olyan sérelmet okoz, ami nem megfelelő, nem szükséges és nem arányos a 15 év alattiak szólásszabadságával és kommunikációjával szemben.
Mivel az Alkotmánytanács csak a törvény első cikkét vizsgálta, döntése nem érinti a mobiltelefonok iskolai használatának szeptember 1-jén életbe lépő tilalmát, amely ugyanebben a törvényben szerepel.
Macron egyik kiemelt intézkedése bukott el
A francia parlament júliusban törvényben tiltotta meg a 15 év alatti fiataloknak a közösségi média használatát. A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptember 1-jén lépett volna életbe, ez Emmanuel Macron elnök egyik régi ígérete, és két, egyenként ötéves mandátumának egyik legfontosabb intézkedése volt. A törvény arról is rendelkezett, hogy a platformoknak 2027. január 1-jéig hatékony életkor-ellenőrző rendszereket kell bevezetniük.
„Gyerekeink és tinédzsereink agya nem eladó. Gyermekeink és fiataljaink érzelmei sem eladók, és nem lehet őket manipulálni sem amerikai platformokkal, sem kínai algoritmusokkal.” – mondta Emmanuel Macron.