Az ebolajárvány terjedésének kockázata Kongóban és Ugandában országos és regionális szinten megemelkedett, globális szinten azonban alacsony marad – jelentette be szerdán Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz közlése szerint eddig 51 halálesetet erősítettek meg a Kongói Demokratikus Köztársaság északi részén, Ituri és Észak-Kivu tartományokban.
„Tudjuk, hogy a járvány mértéke sokkal nagyobb." – Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója
A WHO az igazolt eseteken túl csaknem 600 ebolagyanús esetről és 139 feltehetően ebola okozta halálozásról szerzett tudomást. Uganda két megerősített esetről tájékoztatta a világszervezetet. Tedrosz szerint ezek a számok várhatóan tovább növekednek.
A szervezet tájékoztatása alapján az ebola Bundibugyo-vírustörzse okozta járvány valószínűleg néhány hónappal ezelőtt kezdődött – az első halálozás gyaníthatóan április 20-án történt –, a kitöréssel kapcsolatos vizsgálat azonban még folyamatban van.
Nem felel meg a világjárványos vészhelyzet kritériumainak
A kongói ebolajárvány miatt Genfben kedden összehívott vészhelyzeti bizottság elnöke, Lucille Blumberg szerdán megerősítette a WHO korábbi értékelését: a jelenlegi helyzet nem éri el a nemzetközi közegészségügyi vészhelyzet küszöbét, és nem felel meg a világjárványos vészhelyzet kritériumainak sem.