Valahol Ukrajnában, a háború immár sokadik napján. Az orosz rakéták miatt ismét légiriadót rendeltek el abban a nyugat-ukrajnai fogolytáborban is, ahova kivételes engedélyekkel jutott be a BBC stábja. Ez egyike annak a megközelítőleg 50 tábornak, ahol őrzik a fogságba esett orosz katonákat és velük szövetségben harcoló zsoldosokat.
Az ukrán légvédelem szüntelen rakétázása hallatszott a távolból, miközben a stáb annak ellenére megfigyelte, miként keres magának menedéket több tucat fogoly az orosz támadás elől, hogy a genfi egyezmény tiltja a hadifoglyok nyilvános bemutatását. Megbecsülik, igaz keményen tartják a foglyaikat az ukránok, ugyanis Kijev számára kulcsfontosságú, hogy folytatódjanak a fogolycserék a szembenálló felek között.
Ukrajna éppen ebben a hónapban közölte, hogy eddig 1762 férfi és nő szabadon bocsátását biztosította a fogolycsere keretében. Ezek rendkívül érzékeny műveletek, amelyek megszervezése gyakran hónapokig tart. Most is mindenhova őrök kísérik a stáb tagjait, és a jelenlétükben a BBC újságírója beszélgethetett pár fogollyal, aki hajlandó volt nyilatkozni.
A legtöbben szóba álltak a riporterrel, ám eltakarták az arcukat, hogy senki se ismerhesse fel őket. Hogy mennyire őszinték voltak a foglyok válaszai az őrök jelenlétében, nem tudni, ugyanis, amióta tavaly novemberben az ENSZ emberi jogi jelentése mindkét fél által elkövetett visszaélésekről, kínzásról és rossz bánásmódról rántotta le a leplet a foglyokkal folytatott interjúk alapján.
A foglyok, akiket nem akadályoz a sérülésük, dolgoznak. Egy kis gyártósor segítségével kerti bútorkészleteket raktak össze Fotó: BBC/James Waterhouse
Mindenesetre az őrök igyekeztek a szebbik arcukat mutatni, és a stáb előtt arról beszéltek, itt jól bánnak a foglyokkal. Tény, egyik megszólaló sem mert ennek ellentmondani… Volt olyan, aki csak három napja érkezett, és Szoledárnál esett fogságba. Róla kiderült, a Wagner zsoldosa. Egy másik még tavaly, december 29-én került ukrán kézre a luhanszki régióban.
„Remélem, hogy kicserélnek, és nem kell visszamennem a hadseregbe" – mondta utóbbi katona.
„Miért? Van más választásod, ha hazajutsz?”
„Van néhány ötletem… Visszajöhetnék akár ide is, ha önként megadom magam."
A tábor ezen részlegének elhagyásakor világossá vált a stáb számára, hogy a foglyok fele megsebesült. Néhányuknak be volt kötözve a keze vagy a lába. Mások erős sántítással mozogtak. Egy fiatal férfi elsírta magát, amikor elmesélte, hogyan veszítette el a lábát egy gránátrobbanás során.
Táplálónak tűnik az ebéd, bár sok európai étteremben nem kerülhetne fel az étlapra Fotó: BBC/James Waterhouse
Azok a foglyok, akiket nem akadályoz a sérülésük, dolgoznak. Egy kis gyártósor segítségével kerti bútorkészleteket raktak össze. Dolgoztak, valamennyien lehajtott fejjel. Nehogy az arcuk látszódjon. Egy helyi cég szerződtette őket erre a munkára, és a foglyok cserébe egy kevés pénzt kapnak, amit a legtöbben cigarettára és édességre költenek.
Mondjuk választási lehetőségük nem volt, a legtöbb hadifogoly ilyen munkára kényszerül. Egyedül csak az orosz tiszteknek volt választásuk, a stáb nem sokkal találkozott a riport alatt.
Ebédidőben a foglyokat a legfelső emeleten lévő ideiglenes étkezdébe vonultatták be. Az ablakon át jól látja mindegyikük, hogy odakint egy hatalmas ukrán zászló lobogott a hideg szélben. Gyorsan és csendben ettek, majd az étkezés végén felálltak, és egyszerre mondták ukránul: „Köszönöm az ebédet!"
Az itteni fogvatartottak ukrán nyelvű tévét néznek, köztük dokumentumfilmeket az ukrán történelemről és Mariupol városáról, amelyet az orosz ostrom és hónapokig tartó bombázás szinte a földdel tett egyenlővé. Innen is szabadultak ki foglyok, amikor korábban Mariupol védőit cserélték el orosz hadifoglyokra.
Oroszországban élő családjaik gyakran ezekből a hívásokból tudják meg, hogy férjeik vagy fiaik ukrán fogságba kerültek Fotó: BBC/James Waterhouse
Az őrök szerint a rabok kéthetente egyszer hazatelefonálhatnak. Oroszországban élő családjaik gyakran ezekből a hívásokból tudják meg, hogy férjeik vagy fiaik ukrán fogságba kerültek. De legalább élnek! Az egyik fogoly éppen az édesanyjával beszélt.
„Hol vagy? A fél várost megkérdeztem, hátha tud rólad valaki valamit!” – mondta az édesanya.
„Anya, várj. Fogságban vagyok, többet nem mondhatok.”
„A rohadt ukránokkal?” – kérdezte az anya, majd sírva fakadt.
„Igen, anya. Ne beszélj hangosan. A legfontosabb, hogy élek és egészséges vagyok” – válaszolt a fogoly, miközben az őr ott állt fölötte és rezzenéstelen arccal hallgatta a beszélgetést.
A foglyok hívásai közül néhányat nem fogadtak, így ők abban reménykedtek, hogy két hét múlva egy újabb esélyt kapnak arra, hogy legalább telefonon beszélhessenek szeretteikkel. Mert ez egyben esélyt adhat egy jövőbeni fogolycserére.
