Vélhetően az új George Floyd-ügyet tárta a nyilvánosság elé a The Telegraph, ugyanis a lap megírta az Aston Villa egykori csatára, Dalian Atkinson az ellene fellépő rendőri túlkapásnak köszönhetően vesztette el az életét 2016. Augusztus 15-én.
A Birminghami Legfelsőbb Bíróságon rendezett perben bizonyítást nyert ugyanis, hogy Benjamin Monk egyrészt 33 másodpercen keresztül sokkolta a focistát, majd amikor az eszméletét veszítve a földön feküdt, a 43 éves rendőr kétszer úgy felbe rúgta a magatehetetlenül fekvő fekete férfit, hogy a csizmája súlyos nyomot hagyott az áldozat fején.
A tárgyaláson kiderült, Monkot és a 31 éves Mary Ellen Bettley-Smith rendőrt a hajnali órákban azzal riasztották, hogy a sportoló be akar törni az édesapja házába. Monk imponálni akart a nő előtt, ezért a Taser sokkolóval akarta ártalmatlanná tenni Atkinsont, aki nem esett össze az első két, 5 másodperces kísérlettől, és Monk ezután szinte lemerítve a sokkolót, 33 másodpercen keresztül nyomta áldozatához az eszközt.
Majd, miután úgy gondolta, hogy az első két sikertelen kísérlet miatt a kolléganője kineveti őt, dühében kétszer fejbe rúgta a magatehetetlenül fekvő férfit. A bíróság előtt Monk azt vallotta, féltette az életét Atkinsontól, azért lépett fel ilyen keményen. Az esküdtek döntését követően rövidesen ítéletet hirdet majd a bíróság.