„A frakció hosszasan egyeztetett, az álláspontunk, hogy Polgár Judit a lehető legalkalmasabb köztársasági elnök jelölt, az ezzel kapcsolatos végső döntést a következő frakcióülésen hozzuk meg” – mondta Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője a Parlamentben hétfőn.
Kiváló államfőjelöltnek nevezte Polgár Juditot a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára is. Tárkányi Zsolt az Országházban újságíróknak azt mondta, hogy a frakcióülésen beszéltek a témáról, de döntés nem született. Az államtitkár arra nem akart válaszolni, hogy Polgár Judit mellett más név is felmerült-e a frakcióülésen.
Magyar Péter már bejelentette a jelölést
Magyar Péter miniszterelnök vasárnap közölte, hogy a sakktörténet legeredményesebb női játékosát, Polgár Juditot kéri fel köztársasági elnöknek. Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy Magyarországnak jelenleg egységre, békére és egy olyan államfőre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet. Kiemelte, hogy az elnökség nem csupán egy állás, hanem a legmagasabb szintű szolgálat, amelynek célja az egész nemzet képviselete.
Tudósok és sportolók is Polgár Judit mellett álltak ki
A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat kiemelkedő hazai képviselője nem sokkal korábban közös levélben javasolta Forsthoffer Ágnes házelnöknek, hogy Polgár Juditot válasszák meg Magyarország új köztársasági elnökének. Az aláírók szerint Sulyok Tamás államfői megbízatásának megszűnését követően a sakkozólegenda személye garanciát jelenthet a nemzeti egység megteremtésére és a hazai alkotmányos demokrácia megszilárdítására.