Több ellenzéki párt titkos megbeszéléseket folytat egy esetleges új együttműködésről, amelynek célja nem a Tisza Párt gyengítése, hanem a 2026-os kormányváltás előkészítése – értesült a Népszava. A tárgyalásokból ugyanakkor a Demokratikus Koalíció és a Mi Hazánk Mozgalom teljesen kimaradt, csakúgy, mint Jakab Péter pártja.
A találkozókra egy Budapesthez közeli településen került sor, egy kisgazda politikus házában, ahol négy alkalommal ültek össze a résztvevők. Az egyeztetéseken jelen voltak többek között a Momentum, a Jobbik, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és a Mindenki Magyarországa Néppárt képviselői is.
A háttérben folyó konzultációk célja, hogy közös stratégiát dolgozzanak ki a Fidesz leváltására, ugyanakkor – a résztvevők szerint – nem kívánják támadni vagy gyengíteni Magyar Péter Tisza Pártját. Épp ellenkezőleg: több résztvevő is úgy látja, valódi rendszerváltás csak akkor történhet, ha a Tisza képes kétharmados parlamenti többséget szerezni, amihez szélesebb ellenzéki együttműködésre lehet szükség.
Raskó György is jelen volt – informálta a Tisza Párt környezetét
A találkozókon Raskó György agrárközgazdász is részt vett, aki jelezte: nem a Tisza Párt hivatalos képviseletében volt jelen, de az elhangzott egyeztetések összefoglalóit eljutatta Magyar Péter környezetéhez. Ez a mozzanat arra utal, hogy a Tisza sem teljesen kívülállóként figyeli a formálódó ellenzéki koordinációt.
Az egyik felvetett ötlet szerint bizonyos választókerületekben pártlogótól független jelöltek indulhatnának, különösen ott, ahol a Tisza Párt várhatóan gyengébb teljesítményt nyújtana, így elkerülhető lehetne a szavazatok megoszlása.
Eltérő elköteleződés – óvatos a Kutyapárt, aktív a Momentum
A Népszava szerint nem minden részt vevő párt azonos mértékben elkötelezett a közös folytatás iránt. Az MKKP például csak egy alkalommal vett részt a találkozón, és jelezte, hogy fenntartásokkal viszonyul a jövőbeni egyeztetésekhez. Ezzel szemben a Momentum egy politikusa úgy nyilatkozott, hogy akkor is fontos az ellenzéki koordináció, ha végül nem lesz közös indulás, mert így legalább kevesebb ellenzéki szavazat vész el.
A Demokratikus Koalíciót és a Mi Hazánkat egyáltalán nem hívták meg a megbeszélésekre, jelezve, hogy a kezdeményezés inkább egy új, pártok feletti struktúra lehetőségét keresné. Egyesek egy új ellenzéki kerekasztal létrehozását is szükségesnek tartanák, amely a mostaninál nyitottabb, de irányítottabb együttműködést biztosíthatna.