Komoly botrányt kavart a Tisza Párt képviselője, Kulja András bejegyzése, mely szerint a Péterfy Sándor Utcai Kórház műtőit, kórtermeit és nővérszobáit csótányok lepték el. A politikus Facebook-posztjában azt írta, hogy a rovarok „nemcsak a folyosókon, hanem a műtőkben található eszközökön is szabadon mászkálnak”, ráadásul a dolgozók többszöri jelzései ellenére sem kaptak érdemi választ a kórházi vezetéstől.
Kulja András továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy Takács Péter államtitkár szóbeli utasításba adta, hogy a kórházak nem mondhatják le az ügyeleti ellátást, még akkor sem, ha a körülmények a betegek biztonságát veszélyeztetik. „Takács fenyegetései miatt a kórházi vezetők már jelenteni is félnek a problémákat, nehogy retorzió érje őket” – hangsúlyozta a politikus.
A képviselő szerint az Orbán-kormány a kommunikációval próbálja elfedni az egészségügy súlyos válságát, és példaként említette, hogy bár a kormány szerint javították a légtechnikát, „a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban a héten is 32-34 fokban kell operálniuk az orvosoknak”.
Kulja András a nyilvános vitára is utalt, ahol így fogalmazott:
„Államtitkár úr, Ön végighazudta a vitánkat… én, Önnel szemben, a magyar embereket képviselem. Azokat, akiket az Orbán-kormány cserben hagyott.”
Ugyanakkor a Péterfy Sándor Utcai Kórház vezetősége határozottan visszautasította a vádat. Az intézet a Telex megkeresésére közölte, hogy Kulja András állításai „minden valóságalapot nélkülöznek, súlyosan megtévesztőek, rosszhiszeműek, és alkalmasak arra, hogy alaptalanul félelmet keltsenek a lakosság körében”, továbbá feljelentést tesznek a képviselő ellen.
A kórház hangsúlyozza, hogy minden higiéniai és járványügyi előírást szigorúan betartanak, rendszeresen és dokumentáltan végzik a fertőtlenítést és kártevőirtást. Az intézet szerint Kulja posztja veszélyezteti a betegek biztonságos ellátását, mert alkalmas arra, hogy eltántorítsa a betegeket a szükséges kezelések igénybevételétől - derül ki az Economx cikkéből.