Takács Péter egészségügyi államtitkár pénteken arról tájékoztatott, hogy a szentesi Dr. Bugyi István Multidiszciplináris Centrum sebészeti osztálya innentől a sürgősségi osztály mellett található, korszerű légtechnikával felszerelt műtőben végzi beavatkozásait. Az államtitkár Facebook-posztjában hangsúlyozta, hogy a sürgősségi műtők eddig kihasználatlanok voltak, az új elrendezés pedig megoldást jelenthet az eddigi problémákra. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) fenntartásában álló intézmény klimatizálását egy két éve elfogadott terv alapján folyamatosan fejlesztik, az áramhálózat korszerűsítése is a tervek között szerepel - írta meg a 24.hu.
A Tisza párt EP-képviselője, Kulja András hétfői látogatásán komoly hiányosságokat tárt fel a kórház műtőhelyiségeiben. Beszámolója szerint a műtőbe vezető út több veszélyforrást is rejt, például a mosdó használatához egy másik helyiségbe kell átsétálni, ami fertőzési kockázatot hordoz magában. Ezen túl a maszkokat és műtéti ruhákat ugyanott tárolják, ahol nincs légtechnikai rendszer, így nem működik sem klíma, sem a levegő fertőtlenítése, és még az altatás közben keletkező káros gázok elszívására szolgáló berendezés sincs.
Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció képviselője is kritizálta a helyzetet, kiemelve, hogy a sürgősségi műtőt raktárként használják, és a betegforgalom megszervezése sem megoldott: „A műtőbe csak a trauma ambulancia váróján keresztül lehet bevinni a betegeket. Ezt mégis hogyan gondolja kivitelezni? Várakozó betegek között fogják áttolni az éppen műtétre érkezőket?” – fogalmazott. Varga szerint a betegszállítás jelenlegi rendszere nem tudja kezelni a tervezett változásokat.
Takács Péter az ATV által rendezett vitán soron kívüli vizsgálatot jelentett be az ügyben, és korábban a HírTV-nek azt nyilatkozta, hogy Magyar Péterék látogatása után rendkívüli takarítást kellett elrendelni, mert a politikusok utcai ruhában léptek be a műtőkbe. A fenntartó Szegedi Tudományegyetem az egészségügyi terek klimatizálásával kapcsolatos terveket követi, és évente mintegy 200 millió forintot fordít erre – hangsúlyozta Takács.
A kritikákra válaszul Magyar Péter azt írta, hogy „Takács Péter a valaha volt legpocsékabb és leghazugabb egészségügyi vezetője hazánknak”, és hozzátette: „Azt hazudja, hogy a klímaberendezés nélküli, az alapvető egészségügyi szabályoknak sem megfelelő sebészeti műtő helyett a jövőben a beavatkozásokat a sürgősségi osztály műtőjében gond nélkül el tudják végezni.”
Magyar Péter szerint a jelenlegi helyzet kockázatos, különösen a sebészeti osztály idősödő orvosaira és a kórház más osztályaira nézve, ahol a körülmények szerinte „19. századiak”.