Mai névnap:

Zűrös Banda: új lemez, újra koncert

10perc.hu/KM
2 hete

Az új dalok egy igen nehéz évben születtek, ezért energikusabbak és ízlésesebbek lettek, mint a korábbiak.

Öt év telt el a Zűrös banda első lemeze óta, amely rögtön megjelenése után robbantotta a nemzetközi toplistát, felkerült a legrangosabb felületre, a World Music Charts Europe-ra.

A zenekar az elmúlt egy évben, szinte csak az új lemezre koncentrált, hiszen Varga Kornél szerint az új dalok már régóta bennük voltak.

A Zűrös Banda új albumán előtérbe kerültek ezúttal a magyar népdalfeldolgozások, magyar nyelvű saját szerzemények. Ugyanakkor a balkáni kötődés érezhetően megmaradt, ahogyan a virtuóz hangszerkezelés, a szenvedélyes játék és az egymásra figyelés is. Van olyan dal amit Básits Branka írt, melynek a hangzása balkáni, de magyarul énekeli.

A mostani daloknál is jellemző volt, hogy Varga Kornél először Babcsán Bencével a zenekar egyik fúvósával dolgozta ki a zenei alapokat. A pandémia alatt sikerült egy olyan hangzást készíteni, amire méltán büszkék lehetnek.

A lemez bemutatójára sem kell már sokat várni, ugyanis június 4-én mutatják be Budapesten, a Fonóban.


ÉLŐ

Takács Gábor - Teszt

2021-06-18 08:50

teszt


Elküldés e-mail-en Elküldés Viber-en
Hirdetés
Hirdetés