Mai névnap:

Vajon melyik politikus mondta a lemondását követően, hogy "országom előrébb való személyemnél"?

10perc.hu
2 hete
Kiemelt kép: MTI

Sebastian Kurz lemondott a kancellári címről az őt ért korrupciós vádak miatt – Alexander Schallenberg külügyminisztert javasolta utódának – az Osztrák Néppárt (ÖVP) frakcióvezetőjeként folytatja politikai karrierjét

Bejelentette lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár a ma esti kabinetülést követően az ellene irányuló korrupciós vizsgálatok nyomán. Utódjaként Alexander Schallenberg külügyminisztert javasolta, egyben bejelentette, hogy az Oszták Néppárt (ÖVP) frakcióvezetőjeként folytatja politikai karrierjét.

Kurz ismételten hangsúlyozta, hogy hamisak az ellene felhozott vádak. Mint mondta, a parlamenti munkához visszatérve megragadja a lehetőséget, hogy megcáfolhassa a vádakat. Azzal indokolta lemondását, hogy elejét kívánja venni hónapokig tartó felfordulásnak és patthelyzetnek. "Országom előrébb való személyemnél" - húzta alá Kurz.




Hirdetés
Hirdetés