395.30 Ft

371.07 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Gazdaság

Súlyos gondba kerülhetnek a társasházak, ha a tulajdonosok nem állják a felújítási költségeket

10perc.hu
2022. 07. 12.

A tanácsi bérlakásokat a 80-as, 90-es években az akkori piaci árak alatt, jelentős kedvezménnyel vásárolhatták meg a korábbi bérlők, akik nem tájékozódtak az épületek állapotáról.

Az ország épületállományának egy jelentős hányada igen elavult állapotú. Hosszú évtizedek avulása vezetett például nemrég a terézvárosi házomláshoz – természetesen az emberi mulasztás mellett –, holott a mostanra kialakult helyzet megelőzhető lett volna. Ugyanakkor Szilber Szilvia társasházi szakértő szerint még most sincs késő...

A XIX. század végi, és XX. század elején történt építési hullámban sok több emeletes társasház épült elsősorban a fővárosban. Ezek komfortosítása a 60-as évektől folyamatos volt és folyóvíz illetve áram került bevezetésre, de a legtöbb helyen az épületek fő szerkezeteinek vizsgálata és felújítása csak a szükséges/elégséges mértékig történt meg a 70-es és 90-es évek között.

A társasházi épület állomány felújítása már akkor időszerű lett volna, de az állami költségvetésből ez nem volt fedezhető, hiszen a bérlakás program az alacsony bérleti díjakból épp csak az üzemeltetést tudta fedezni.

A tanácsi bérlakásokat a 80-as, 90-es években az akkori piaci árak alatt, jelentős kedvezménnyel vásárolhatták meg a korábbi bérlők. Ezzel a teljes épület felújítási terhei a lakások tulajdonosaira szálltak. Azonban a kedvező áron megvásárolt lakások újonnan alakult tulajdonosi közösségei nem tájékozódott az épület állapotáról, ahogy ez sok lakásvásárló sajnos a mai napig elmulasztja.



A tulajdonosi közösségek a felmerülő hibák során döntéshelyzetbe kerültek és sok esetben az alacsonyabb költségű, azonban nem tartós javítási megoldásokat választották, illetve azoknak a hibáknak a javítását ami közvetlenül nem akadályozta az épület használatát, egyszerűen leszavazták azok, akik nem akartak többet költeni.

Az épületek karbantartása ezeken a helyeken egyre inkább reaktív módon, azaz a felmerülő problémákra ad hoc reagálva történt ezekben az évtizedekben. Ennek oka a mesterségesen alacsonyan tartott költségvetés volt, hiszen a legtöbb tulajdonosi közösségben nem alakult ki a közös tulajdon, azaz az alapító okiratban felsorolt társasházi közös épületrészekre vonatkozó tulajdonosi szemlélet és a minél alacsonyabb igyekeztek tartani a közös költséget a közgyűléseken.

Szilber Szilvia kedvenc példája, hogy “Egy diófa elültetésére a legjobb időpont a 20 évvel ezelőtt, a második legjobb pedig a mai nap”. A társasházak felújításáról is ezt vallja. A társasházi közösségeknek áldozni kell arra, hogy hozzáértő közös képviselővel, társasházkezelővel összefogva az eddigi reaktív működést felváltsa egy proaktív üzemeltetés, aminek célja, hogy megelőzze a költségesebb meghibásodásokat.



Véleménye szerint nemcsak a társasházak, hanem a társasházi törvény is megérett a megújulásra, hiszen jelenleg még képzettség nélkül is lehet közös képviselő bárkiből. Már egy 50 lakásos társasház is 1,5-3 milliárd forintos ingatlan vagyont képviselhet a fővárosban, és ahogy a társasházak fejlődnek, úgy lett egyre többrétűbb a kezelésükkel járó egyre több feladat.

A törvény a közös képviselőknek például csak az adott éves terv készítését írja elő kötelezően, de a tulajdonosok megbízhatják a társasházkezelőt, hogy 3-5 vagy akár 10 éves tervet is készítsen a műszaki feladatokra és szükséges tartalékok képzésére.

Ráadásul sok társasház biztosítása elavult, mert 5-10 évvel ezelőtti, átlagos ingatlan m2 áron lett megkötve és azóta sem aktualizálták, holott az újjáépítési érték egy tűzeset vagy más nagyobb káresemény után már jóval meghaladja ezeket a jelenlegi építőipari árak mellett. Feltétlenül felül kell vizsgálni a biztosításokat és az adott társasházra aktualizálni.

Főkép forrása:
freepik.com

Hirdetés

További cikkek