393.93 Ft

368.88 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Külföld

Pakisztáni hatezres csúcs első magyar megmászására készül egy három tagú csapat

10perc.hu
2021. 07. 19.

A 6096 méter magas Laila Peak első magyar megmászására készül három magyar hegymászó: Lengyel Ferenc, a Kalifa Alpin Csapat tagja, valamint Weiler Virág és Győrffy Ákos.

A magyar mászók vasárnap érkeztek meg a 4 ezer méteres magasságban lévő alaptáborba, hétfőn pedig kiépítették lőretolt alaptáborukat is 4600 méteren.

Az összegzés szerint a mászók "keményvonalas" expedíciót terveznek egy magaslati tábor kiépítésével 5000-5200 méteres magasságban, onnan indítják majd a csúcstámadást. Rajtuk kívül mindössze egy amerikai mászópáros próbálkozik idén nyáron a hegy megmászásával, így az összes feladat - egyebek mellett a nyomtaposás, a kötelek rögzítése - közöttük oszlik el.

"Most elég csapadékos az időjárás és az előrejelzések szerint az elkövetkező néhány nap is hasonlóan alakul. Sikerült kialakítanunk egy előretolt alaptábort 4600 méteren és az időjárás függvényében pénteken már a magaslati táborunk is elkészülhet, ahol eltöltünk majd 1-2 akklimatizációs éjszakát, amit rövid regenerálódás után a csúcstámadás követ" - idézi a közlemény Lengyel Ferencet.

A magyar hegymászók az expedíción semmilyen külső segítséget nem vesznek igénybe, az alaptábori ellátást leszámítva mindent önállóan oldanak meg.

Főkép forrása:
lailapeak.com

További cikkek