395.30 Ft

371.07 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Belföld

Őrzünk, védünk és vétünk: négymilliárdos adócsalás

10perc.hu
2022. 06. 23.

A NAV nyomozói Budapesten és további öt megyében, hetven helyszínen tartottak házkutatásokat.

Komoly bűnügyet göngyölített fel a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. Támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel csaknem négymilliárd forintot csalt el egy budapesti bűnszervezet, amely többek között vagyonvédelmi szolgáltatásokat végzett.

A bűnszervezet eleinte számlagyárat működtetett, majd az őrzésvédelem területén tevékenykedett. A munkavállalók után járulékokat, a vagyonvédelmi szolgáltatás után áfát nem fizetett. Valótlan adatokkal, hamis iratokkal támogatásból és hitelből származó pénzeket is megszereztek a szervezet tagjai.

A nyomozók Budapesten és további öt megyében, hetven helyszínen tartottak házkutatásokat. Harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot őrizetbe vettek, majd letartóztattak. A bűnszervezet irányítóját a hegyeshalmi határnál a MERKUR bevetési egység fogta el.

Az eljárás során nagy értékű autókat, több száz millió forint készpénzt foglaltak le, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak mintegy 1,7 milliárd forint értékben. A nyomozással egymilliárd forint jogtalanul igényelt hitelösszeg kiutalását is sikerült megakadályozni.

Főkép forrása:
freepik.com

További cikkek