Mai névnap:

Nem slágercikk, pedig lehetne, mert egyéniség (Képgaléria)

10perc.hu/KBL
1 hete
Kiemelt kép: 10perc.hu

Teszt a lelke mindennek – Citroën C5 Aircross 1.6 Plug-in-Hybrid Shine.

A Citroën C5 Aircross az egyik legjópofább crossover a mai kínálatban. Van stílusa, egyedi, a tömegből könnyű vele kitűnni. De talán pont ez a különcsége az, ami miatt mégsem csábítja el a magyar vásárlókat. A franciák nagy szabadidő-autója már nem új, mégis méltatlanul keveset látni belőle a hazai utakon, pedig nagyon jó gép. Ráadásul a közelmúltban a Citroën SUV tölthető hibridmotort kapott. A hatótávja azonban csalódás, egy feltöltéssel, tisztán elektromos módban csupán 35-40 kilométert tudunk megtenni. Igaz, még hideg időben próbáltuk. Mindenesetre ennél mindegyik ellenfele jobb már hatótávban.




Pedig ilyen most az ideális autó az európai kozmopolita, tudatos környezetvédő ember számára. Városban tiszta, mint az apácák lelke, hosszú úton pedig keveset eszik a hibridhajtásnak köszönhetően. Ennek az elvárásnak a Citroën C5 Aircross 1.6 Plug-in-Hybrid abszolút megfelel, csak épp ezt sűrűbben, gyakorlatilag minden este kell tölteni a napi ingázás után, mivel szerény a hatótávja.

A konnektoros C5 Aircross külseje alig különbözik a hagyomásokétól, persze került rá hybrid felirat, s annak stilizált h-betűje az első sárvédőkön is megjelenik. Oldalsó airbmup műanyagjain és az első lökhárítón kék a betét, ahogyan a középső visszapillantó alatt is kék fénnyel világít egy LED, ha tisztán elektromos üzemmódban haladunk. Feltűnő különbség még itthon a zöld rendszám – de nagyjából ennyi.

Akár csak a külső, a belső is igazán egyedi a játékos formákkal. A francia autók közül is a legkényelmesebb a Citroën, az üléseket inkább foteleknek kell nevezni. Az utastérben minden rendben, de az is igaz, hogy ebben a franciába jutott a legtöbb kemény műanyag. Ettől még az általános anyagminőség jó, a frekventált helyeken puha anyagokkal találkozunk. És ami még fontos, remekül elfér benne a család és a csomagok is, ha hosszabb útra indulnánk. Igaz, a poggyásztér kicsit csökkent az akksik miatt, de még így is 580 literes alapból.

A sofőr előtti 12,3 colos digitális műszercsoport jó és szórakoztató. Az egyetlen bosszúságot a 8 colos középkonzoli érintőképernyő okozta, nehéz és lassú a kezelhetősége. Sokszor nem engedelmeskedik vezetés közben az ujj parancsának. Az azonban hasznos, hogy a hibridspecifikus menüpontokban nem csupán a fogyasztásokról tájékozódhatunk, annak is utána tudunk nézni, hogy aktuális utunk során hány százalékában haladtunk emissziómentesen.




A Citroëneket már évtizedek óta a kényelemre hangolják, s ezt a magyar utakon értékel igazán az ember. Nálunk domborodik ki igazán, mekkora kincs a progresszív hidraulikus ütközőelemekkel kiegészített felfüggesztés. Mintha varázsszőnyegen ülnénk, olyan a C5 Aircrossban utazni a magyar valóságban. Ami feltűnt még, hogy nemcsak a futóműve, a fékje is elég lágy, némi időt igényel megszokni. Vezetés tekintetében nincs különbség a villanyos vagy a hibrid mód között. Maximum talán az utastér csöndessége az, ami feltűnik a két hajtás között. Azért a benzinmotor sem hangos, sőt.

Fogyasztásban értelemszerűen az elektromos az olcsóbb, de a hibridmotor sem eszik sokat, nálunk 4,2 liter benzin volt az átlag 100 kilométeren, igaz, főleg városban használtuk. A C5 Aircross Hybrid a német testvérrel, az Opel Grandland X plug-in-hibridjével ellentétben továbbra is csak fronthajtású, nincs belőle 4x4-es. Az 1,6 literes PureTech benzinmotor 180, a 8 fokozatú automatába épített elektromos pedig 109 lóerős.




A mezei, hibrid hajtás nélküli C5 Aircross listaára 7 500 000 forinttól indul, ami ma remek ár egy ilyen kaliberű autóért. Ám nagy kérdés, ha így sem annyira kelendő, akkor a dupla pénzbe kerülő Citroën C5 Aircross 1.6 Plug-in-Hybrid mennyire lesz népszerű. Szép dolog a zöldülés meg a környezettudatos élet, de persze az is felmerül az emberben, hogy ezt a különbözetet valószínűleg sosem lehet kigazdálkodni.

A Citroën C5 Aircross az egyik legpraktikusabb és legkényelmesebb autó a piacon, amiből már tölthető hibrid is kapható. Ám az a gyanúm, hogy ez a modell sem lesz népszerű nálunk. Valószínűsítem azért, mert nem ismerik a potenciális vevők, mert, ha egyszer kipróbálják, akkor hamar ráéreznek, milyen jó autó is valójában.

Műszaki adatok
Motor: 1598 cm3
Teljes hibrid teljesítmény: 225 LE, 300 Nm
Végsebesség: 225 km/h
Gyorsulás 0-100 km/óra: 8,1 s
Vegyes fogyasztás: 4,2 l/100 km
Elektromos hatótáv: 35-40 km
Alapár: 15 360 000 Ft
Tesztautó ára: 17 125 000 Ft

Értékelésünk:
Külső: 5
Belső: 5
Ár/érték: 3

Előny/hátrány:
+ Remek, egyedi forma, nagy és kényelmes belső, zöld rendszám előnyei, pazar futómű takarékos motor
- Nincs gyors töltés, szerény elektromos hatótáv, magas ár, nehézkesen kezelhető, lassú érintőképernyő





Elküldés e-mail-en Elküldés Viber-en
Hirdetés
Hirdetés