Mai névnap:

Meghiúsítottak egy katonai puccsot Szudánban!

10perc.hu
1 hónapja
Kiemelt kép: Al Arabija

Egy katonai csoport megpróbálta átvenni az irányítást a kormányzati létesítmények felett, ám a kormányerők leverték a lázadást.

Szudánban ismét a fegyverek játszák a főszerepet, ugyanis az Al Arabija információi szerint Abdel-Baqi Bakrawi vezérőrnagy vezetésével több, mint 20 magas rangú tiszt a szudáni hadsereg páncéloshadteste segítségével katonai puccsot akart végrehajtani.

A lázadók egyik célja az volt, hogy ellenőrzés alá vonják az állami rádióadó Omdurmánban található székhelyét. Omdurmán Kartúmmal átellenben, a Nílus másik oldalán fekszik. Egy szemtanú szerint a hadsereg kedd reggel tankokkal zárt le egy hidat, amely a fővárost összeköti Omdurmánnal.


Jelenleg a hatóságok kézben tartják a helyzetet, de egyelőre a főváros, Kartúm utcáin harckocsik cirkálnak    Fotó: Al Arabija


Az egyik kormánytisztviselő kijelentette a Reutersnek, hogy a puccs sikertelen volt, jelenleg a hatóságok kézben tartják a helyzetet, de egyelőre a főváros, Kartúm utcáin harckocsik cirkálnak.

Szudánban harminc évig Omár el-Besír elnök irányított kemény kézzel. Besírt tömegtüntetések nyomán 2019-ben a hadsereg megbuktatta. Ezt követően a civilek a katonasággal karöltve átmeneti kormányt hoztak létre, amelyet világszerte üdvözöltek. Az átmeneti kormány több puccskísérletről is beszámolt, amelyek hátterében állítólag Besír hívei álltak.




Hirdetés
Hirdetés