393.93 Ft

368.88 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Sport

Foci Eb: Ronaldóék nem védhetik meg címüket, a belgák búcsúztatták őket

10perc.hu
2021. 06. 27.

Tovább menetel a végső sikerre is esélyes Belgium, ugyanis a negyedik meccsét is megnyerve – 1-0-ra verték a címvédő Portugáliát – ott van a negyeddöntőben, ahol a másik száz százalékos csapat, Olaszország vár rájuk.

Sokan állítják, és ezt a jelenlegi világranglista is megerősíti, hogy Belgium manapság a legerősebb válogatottak egyike, ám a 2018-as vb-bronzon kívül nem sokat tud a csapat felmutatni nagy tornákról. Most viszont a labdarúgó Európa-bajnokság legnagyobb esélyesei, hiszen olyan világsztárok alkotják a csapatot, mint De Bruyne, Lukaku vagy éppen a két Hazard.

Nos, a belgák eddig hozzák az eredményeket, hiszen a nyolcaddöntőig veretlenül, három győzelemmel jutottak el, ám vélhetően azóta ránéztek a sorsolásra, és rájöhettek, lehet, jobb lett volna, ha a csoportjukban meghúzódnak a második helyen. Ugyanis az első, aki szemben jött velük az egyeneskiesés szakaszban, az nem volt más, mint a címvédő Portugália, többek között a góllövőlistát 5 találattal vezető Cristiano Ronaldo vezetésével.

Maga a mérkőzés elmaradt a várakozástól, ugyanis az eseménytelen első félidő hajrájában Thorgan Hazard bombagóljával szerzett vezetést a belga csapat, a második félidőben pedig hősies védekezéssel őrizte meg előnyét. Mondjuk az, hogy a portugálok nem 10-es fejezték be a találkozót, azt Pepe megköszönhette a bírónak, aki a veterán védőt nem állította ki az Eden Hazard elleni brutális belépőjéért.

A belga válogatott végül 1-0-ra legyőzte Sevillában a címvédő Portugália együttesét, így bejutott a negyeddöntőbe. Oda, ahol éppen a másik száz százalékos csapat, Olaszország vár rá Münchenben. Erre mondják, nem a legkönnyebb sorsolás, de ha valaki Eb-t szeretne nyerni, annak mindenkit le kell győznie. Nagy kérdés, hogy a most sérülés miatt lecserélt De Bruyne felépül-e…


Thorgan Hazard (balra, pirosban) bombagóljával szerzett vezetést a belga csapat, a második félidőben pedig hősies védekezéssel őrizte meg előnyét    Fotó: MTI/MTVA


Európa-bajnokság, nyolcaddöntő

Belgium-Portugália 1-0 (1-0)

Sevilla, 14 500 néző, v.: Felix Brich (német)

Belgium: Courtois - Alderweireld, Vertonghen, Vermaelen - Meunier, Tielemans, Witsel, T. Hazard (Demdoncker 95.) - De Bruyne (Mertens 48.), Lukaku, E. Hazard (Carrasco 87.).

Portugália: Rui Patricio - Dalot, Dias, Pepe, Guerreiro - Moutinho (Joao Felix 55.), Palhinha (Danilo 78.), Sanches (Oliveira 78.) - Silva (Fernandes 55.), Ronaldo, Jota (Silva 70.).

Gólszerző: T. Hazard (42.)

Főkép forrása:
MTI/MTVA

További cikkek