Mai névnap:

Foci Eb: Lewandowski villant, lengyel pontszerzés

10perc.hu
1 hónapja
Kiemelt kép: MTI/MTVA

A spanyol válogatott továbbra is nyeretlen a labdarúgó Európa-bajnokságon, így a Lengyelország elleni 1-1 után mindenképpen nyerniük kell a szlovákok ellen.

Azt már a meccs előtt tudni lehetett, hogyha a lengyelek nem szereznek pontot a spanyolok elleni csoportmérkőzésen, akkor kiesnek, függetlenül a harmadik találkozójuktól. Nos, ennek megfelelően egy támadóbb felfogású csapatot küldött a pályára Paulo Sousa, a lengyelek szövetségi kapitánya.

Ettől függetlenül az első félidőben még a labda is alig volt Lewandowskiéknál, ugyanis a spanyolok 71 százalékban birtokolták azt, és teljesen jogosan jutottak vezetéshez, igaz, ehhez a videóbíróra is szükség volt. A fordulást követően még magasabb iramú volt a játék, a lengyel egyenlítésre - Lewandowski talált be egy gyönyörű fejessel - szinte rögtön válaszul büntetőből visszavehette volna a vezetést a spanyol csapat, de Moreno kihagyta a 11-est.

A hajrára szórványos füttyszóval jelezte elégedetlenségét a kritikus hazai közönség, a spanyol válogatott pedig az utolsó tíz percre fordulva sorra dolgozta is ki a helyzeteket. A pontatlan befejezések és Wojciech Szczesny védései miatt azonban az eredmény nem változott.


Lewandowski (fehérben) megszerezte első gólját az Eb-n, ami rögtön pontot jelentett a lengyeleknek     Fotó: MTI/MTVA


Európa-bajnokság, E csoport, 2. forduló

Spanyolország – Lengyelország 1-1 (1-0)

Sevilla, Cartuja Stadion, 12 500 néző. Vezette: Orsato (olasz)

Spanyolország: Unai Simón – Marcos Llorente, Pau Torres, Laporte, Jordi Alba – Rodri, Koke (Sarabia, 68.), Pedri – Gerard Moreno (Fabián Ruiz, 68.), Morata (Oyarzabal, 87.), Dani Olmo (Ferran Torres, 61.).

Lengyelország: Szczesny – Bereszynski, Glik, Bednarek (Dawidowicz, 85.) – Józwiak, Moder (Linetty, 85.), Klich (Kozlowski, 55.), Zielinski, Puchacz – Swiderski (Frankowski, 68.), Lewandowski.

Gólszerző: Morata (26.), ill. Lewandowski (54.)


Az E csoport állása

1. Svédország         2             1             1             -             1-0         4 pont

2. Szlovákia             2             1             -             1             2-2         3

3. Spanyolország   2             -             2             -             1-1         2

4. Lengyelország   2             -             1             1             2-3         1



Elküldés e-mail-en Elküldés Viber-en
Hirdetés
Hirdetés