393.93 Ft

368.88 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Belföld

Ez már tényleg háború! A Ryanair szerint volt ugyan lemondás, de csak 3 százalékos

10perc.hu
2022. 06. 17.

A légitársaság most is megerősítette a korábbi közleményében írtakat, miszerint a foglalásaikat törlő utasok teljes visszatérítést kapnak, igaz csak azok, akik ebbéli szándékukat június 16-ig jelezték.

Mint az a 10perc.hu is megírta a Magyar Nemzet információjára hivatkozva, hogy a Ryanair légitársaság visszamenőleges jegyáremelése miatt – melyet a július 1-jétől bevezetendő extraprofit-adó miatt rendelt el a fapados társaság – az érintett utasok 60 százaléka elállt az utazástól.

A kormány rendelete ellen nem éppen úri módon tiltakozó Ryanair – többek között leidiótázták Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert – hivatalos közleményben cáfolta a napilap értesülését. Bejelentették, miszerint a július 1. utáni járatokra korábbi foglalással rendelkező utasok kevesebb, mint 3 százaléka mondta le a foglalását az utólag kiterhelt extraprofit-adó miatt.

Egyben a légitársaság most is megerősítette a korábbi közleményében írtakat, miszerint a foglalásaikat törlő utasok teljes visszatérítést kapnak, igaz, az ezzel kapcsolatos visszajelzésre június 16-ig adott időt levelében a cég. Azaz, azok, akik ma akarták ezt megtenni, már lemaradtak a lehetőségről.

És a háború már ki is terjedt, ugyanis Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta, vélhetően megszüntetni nem fognak járatokat, csak a sűrűségüket fogják csökkenteni: van, ahol a heti sűrűség fog csökkenni, van, ahol a napon belüli járatok száma.

Az azonban biztos, mondhat és csinálhat akármit a magyar kormány, júliustól az adó mértékét beépítik a viteldíjakba. Ugyanis nem érdekli őket, miszerint az adó áthárítása miatt a múlt héten a gazdaságfejlesztési miniszter kérésére fogyasztóvédelmi vizsgálat is indult ellenük.

Egy biztos, a 10perc.hu mindkét fél által kiadott információnak helyt adott, lapunk nem kíván igazságot tenni, vajon melyik állítás az igaz.

Főkép forrása:
Ryanair

További cikkek