394.25 Ft

369.98 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Sport

Európa-liga: spanyol-angol futballcsata a fináléban

10perc.hu
2021. 05. 07.

A Villarreal megakadályozta, hogy az angol csapatok kisajátítsák az európai nemzetközi kupák döntőit, így ők játszanak a Manchester Ubiteddel az El-fináléban.

Pedig szinte minden azt ígérte, hogy a Bajnokok Ligája után – Manchester City és a Chelsea – az Európa-ligában is két angol csapat vívhatja majd a döntőt. Ám a Villarreal mindezt megakadályozta, ugyanis a hazai 2-1-es győzelme után sikerült egy gól nélküli döntetlent elérnie az Arsenal otthonában.

A két csapat éppen 15 esztendővel ezelőtt a BL-elődöntőben csapott össze, akkor az Arsenal tudta megőrizni idegenben a hazai pályán megszerzett egygólos előnyét. Unai Emery, a Villarreal spanyol trénere – aki ezt megelőzően az Arsenalt irányította – éppen ötödször jutott be az Európa-liga döntőjébe, ráadásul nem is rossz a mérlege, hiszen a Sevillával mindhárom fináléját megnyerte, az Arsenallal pedig kikapott 2019-ben.

„Roppant büszke vagyok, mert tudtuk, hogy az Arsenal milyen erős ellenfél. Megérdemelten jutottunk tovább, védekezésben kiemelkedően teljesítettünk, a játékosok mindig segítettek egymásnak. Tudom, hogy a döntő nem lesz könnyű, de egyelőre ünnepelünk, élvezzük a pillanatot, majd később felkészülünk a Manchester United ellen – mondta a BT Sportnak Unai Emery.


Cavani - jobb szélen - sokadvirágzását éli a Manchester Uniteddel, most éppen az Európa-liga döntőjébe segítette csapatát    Fotó: Twitter/UEFA Europa League


Ugyanis a spanyolok ellenfele a Manchester United lesz, amely ellen kilenc sérült játékosa nélkül kellett pályára lépnie a Romának, ráadásul úgy, hogy az előző mérkőzésen hat kettőre kikaptak az angol sztáralakulattól. Ennek ellenére nekiestek a Unitednek, és senki sem csodálkozott volna azon, ha 15 perc után 4-0 lett volna a javukra. Ám a helyzetek kimaradtak, míg a Manchesterben ismét bebizonyította a 34 éves Cavani, hogy kár volt róla a PSG-nek lemondania: az uruguayi csatár az odavágó után Rómában is duplázott, így ő lett az elődöntő manchesteri hőse.

Az El-döntőt május 26-án a lengyelországi Gdanskban rendezik meg 21 órától. A Manchester United 2017 után másodszor jutott be a sorozat fináléjába, míg a Villarreal története első nemzetközi kupadöntőjére készül.



Európa-liga elődöntők

Arsenal (angol)–Villarreal (spanyol) 0–0
London, Emirates Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Vincic (szlovén)
ARSENAL: Leno – Bellerín (Nketiah, 90+1.), Holding, Pablo Marí, Tierney (Willian, 80.) – Partey – Saka, Ödegaard (Martinelli, 66.), Smith Rowe, Pépé – Aubameyang (Lacazette, 80.). Menedzser: Mikel Arteta
VILLARREAL: Rulli – Mario Gaspar, Albiol, Pau Torres, Pedraza (A. Moreno, 90+1.) – Parejo, Coquelin, Trigueros – Chukwueze (Pino, 30.; Moi Gómez, 90+1.), Gerard Moreno, Alcácer (Bacca, 72.). Vezetőedző: Unai Emery
Továbbjutott: a Villarreal, 2–1-es összesítéssel

Roma (olasz)–Manchester United (angol) 3–2 (0–1)
Róma, Olimpiai Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Brych (német)
Roma: Mirante – Karsdorp, Smalling (Darboe, 30.), Ibanez, B. Peres (Santon, 69.) – Cristante, G. Mancini – Pedro (Zalewski, 76.), Lo. Pellegrini, Mhitarjan – Dzeko (Mayoral, 76.). Vezetőedző: Paulo Fonseca
Man. United: De Gea – Wan-Bissaka (B. Williams, a szünetben), Bailly, Maguire, Shaw (Telles, a szünetben) – Van de Beek, Fred – Greenwood, Bruno Fernandes (Juan Mata, 84.), P. Pogba (Matics, 64.) – Cavani (Rashford, 73.). Menedzser: Ole Gunnar Solskjaer
Gólszerző: Dzeko (57.), Cristante (60.), Zalewski (83.), ill. Cavani (39., 68.)
Továbbjutott: a Manchester United, 8–5-ös összesítéssel

Főkép forrása:
Twitter/UEFA Europa League

További cikkek