395.30 Ft

371.07 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Belföld

Elkezdődött a bosszúhadjárat - több sztrájkoló tanárt kirúgtak

10perc.hu
2022. 09. 30.

A tankerület vezetői arra hivatkoztak, hogy a korábbi figyelmeztetés ellenére többször részt vettek polgári engedetlenségben a fővárosi Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusai.

Noha folyamatosan tagadták a tankerületek, hogy állásuk elveszítésével fenyegetik a sztrájkoló, illetve a polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusokat, most kibújt a szög a zsákból. A budapesti Kölcsey Ferenc  Gimnázium tanárai aktívan részt vettek az oktatás jövőjéért, a pedagógusszakma megbecsüléséért folytatott küzdelemben, és a mai nappal négyüket rendkívüli felmentéssel elbocsátották.

Éppen kezdődött az órám, amikor felhívott az igazgató, hogy menjek le az irodájába. Ott volt a tankerület igazgatóhelyettese és még két személy. Azt mondták, nekik csak annyi a dolguk, hogy átadjanak egy levelet, nem kommentálhatják” – mondta Palya Tamás, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára a 444-nek.

A levélben arra hivatkoztak, hogy a korábbi figyelmeztetés ellenére többször részt vett polgári engedetlenségben, ezért azonnali hatállyal megszüntették a munkaviszonyát. Rajta kívül több kölcseys tanárt kirúgtak, akik között a Tanítanék Mozgalomból ismert Törley Katalin is ott van. Törley négy kollégájáról tud, akik biztosan megkapták már a felmondásukat. Ő szintén munkaügyi pert tervez, és hétfőn még mindenképp bemegy az iskolába.

Főkép forrása:
freepik.com

További cikkek